Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

180 1894 november 2-án. — 86. 87. 88. a dunamelléki e. kerület fenhatósága alatt czélba­vett egyesítését, legalább ez idő szerint, kívánatos­nak s nagy nehézségek nélkül kivihetőnek sem tartja s azért maga részéről azt nem ajánlhatja. Ha azonban az egyetemes konvent azt, a két egyházkerület ellenvéleménye mellett is szükséges­nek találná s elrendelné, egyházkerületünk a fel­sőbb hatóság elhatározásának engedni fog; de az esetben az egyetemes konventtől a siker eléréséhez múlhatatlanul szükséges anyagi segély megadását kéri és elvárja, e nélkül a sikerért még erkölcsi felelősséget sem vállalhatna. November 2-án tartott ülés. 86. Az elnökség a gyűlést megnyitván, napirend előtt szót kért Vörös Károly, hogy a konventi képviselőkre az okt. 31-dikén tartott ülésben megejtett szavazásra vonatkozólag a nov. 1-én tartott ülésben tett nyilatkozatát magyarázza. Az elnökség annak megjegyzése után, hogy az, vájjon ki mint szavazott s mit irnak arról az újságok? itt kérdés, felvilágo­sítás tárgyát nem képezheti, jelenti hogy a tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesítve van s a mai ülés j könyvének hitelesítésére dr. Darányi Ignácz és Farkas József t. bíró urakat kéri fel. 87. Az október 31-diki ülésben megválasztott konventi világi képviselőknek a tegnapi ülésben történt lemondása folytán mai napra kitűzött új választás lévén napi renden szavazatszedö s összeszámító bizottsági tago­kul az elnökség Cseh Ervin gondnok úr elnöklete alatt Gaál Endre és Papp Károly urakat nevezi ki. 88. A névsor-olvasás mellett végbement szavazás ered­ménye összeszámíttatván, Cseh Ervin gondnok úr, mint a szavazatszedö bizottság elnöke, jelenti, hogy beadatott ösz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom