Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

I 1894 november 1-én. — 84. 163 házaspárhoz beszédet, imát és aranymenyegzői áldást s még egy keresztelőt is; a lakás egy nagyobb, de erre az alkalomra nagyon is szűk szobájában, szédítő forróság s gőz nyomasztó levegőjében. A római Szent-Péterben könnyebb volna prédikálni. Estére kocsin Vukovárra mentünk, hol Kelecsényi László, uradalmi mérnök, lelkes hivünk s régi barátunk, a szentlászlói agg lelkésznek testvéröcscse s az egyházmegye egyik fiatal világi tbirájának édes atyja) várt szíves vendégszeretettel, éjjeli szállásra. Nemsokára látogatást tettek — épen indultunk hozzájok — Cseh Ervin főispán s ker. gondnokunk, Jurkovich alispán úrral, ki egyszersmind vacsorára volt szíves meghívni. Másnap reggel 8 órakor istentiszteletet tartottam a görögkeleti iskolában — magyar nyelven, melyet — a környékbeli szórványokból bejött néhány német család kedvéért, rövid német beszéddel is megtoldottam. Vukovári híveink mintegy 130 lélekre tehetők, de változó, munkás, napszámos nép, kiket nehéz össze- és nyilvántartani. Szegények s közönyösek is. Házaspár után megfizetik az 1 frt egyházi adót, de újabb kivetésre nem hajlandók. Pedig itt, a vármegye székhelyén s a vidék központi elég élénk forgalmú pontján kellene s lehetne is valamit tenni a missziói szórványos magyarság érdekében. Kínálkozó alkalom erre, hogy a városbeli zsidóság most új díszes templomot építvén, jó karban levő s szilárd építésű zsinagógáját el akarja adni, s hogy mégis Isten tiszteletére szolgáljon, ha mi vesszük meg, 2— 3000 frt itteni érték helyett 1000 frton. Kelecsényi L. úr figyelmeztetésére irtam a zsidó hitközség elnökének s a feltételek után tudakozódtam, a válasz a fentebbi volt. Ez már látogatásom után történt, s a missziói lelkész értesített róla, azzal: hogy Cseh Ervin, Kelecsényi urak, még néhány jóakarónk s talán a hívektől remélhető csekély adományokból, körülbelül fele a vételárnak fedezhető lesz s 500 frtot kellene még segélyül adni hozzá. Én kérném, ha megállapodunk abban, hogy Yukovárt el ne ejtsük, sőt esetleg magyar központtá tegyük a misszióban (miről még alább) akkor e.-kerületi missziópénztárunk, a mennyiben megbírja, egyszersmindenkori 200, a közalap pedig 300 frttal segélyezze azt. Néhány lutheránus család, kik a lelkész által itt tartott magyar istentiszteleteken részt vesznek (bár német ajkúak), szintén hozzá csatlakoznának e missziói pontunkhoz. 11* i