Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. október 27.
20 1894 október 21-én. — 10. alsó- és felső-baranyai, a íiloxera által elpusztított, vagy erősen megtámadott szőlőket tekintve, a lelkészek és tanítók fizetésének nevezetes részét tevő borlukma, legalább jobb idők fordultáig, méltányos megváltásáról gondoskodnak. Tolna, szórványainak vándor lelkésztanítók által leendő gondozását sürgeti; míg Vértesalján már missiobizottság működik s számol be, parányi erővel is üdvös működéséről, kérve nagyobb támogatást, hogy czélt érhessen; a mellett egyházmegyei tanácskozási szabályzatot s ügyrendet állapít meg, a minőre minden szervezett testületnek szüksége van. Szabad legyen itt, követendő például megjegyeznem, hogy Vértesalja lelkes esperese, a debreczeni s kolozsvári fakultásokra együttesen s megkülönböztetés nélkül 600 forintot meghaladó gyűjtést mutat fel, mely a zsinat által meghatározott arány szerint lesz a két intézet közt megosztandó, s mindeniknek, mint a Vértesaljai Egyházmegye egyházainak s tagjainak alapítványa, beküldendő. De bár egyházmegyei tárgyalások s határozatok alapját nem képezi — mindeniken átvonul s majd esperesi jelentésekben, majd egyes intézkedések irányzatán fel-feltünik: a közvéleményt s a kedélyeket már több mint két év óta (hogy többet ne mondjak) feszültségben tartó, úgynevezett egyházpolitika. Hála Istennek, közel vagyunk ahhoz, hogy e feszültség véget érjen s szentesített törvények állítsák helyre a megzavart nyugalmat. A valláspolitikai reformmal szemben egyházi fő- és legfőbb hatóságaink, a kerületek, a konvent, maga a törvényhozó zsinat sem foglalt állást. Hitelveinket nem érintvén, törvénynyé válásuk sem hozván minket lelkiismereti összeütközésekbe, miután felismertük bennök a kiváló állami és nemzeti, valamint a szabadelvű haladási érdekeket, melyeknek nemcsak útjokat állani, de még nehézségeket gördíteni sem akartunk, nem akarhattunk: hagytuk azokat menni a magok útján — a törvényhozás egyedül illetékes fórumai elé. Részemről most sem akarok e tartózkodó állásból itt e helyen nyilatkozással kilépni, mikor már a befejezésnél vagyunk s a végeredményeket nemcsak látjuk, de úgyszólván kezeinkkel