Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

1894 október 27-én. — 1. 2. 3. 15 azok pótlására a forrásokat és a módokat, talán jobb berende­zésben, helyesebb megosztásban, vagy új források megnyitá­sával, talán az egyházias buzgóság és áldozatkészség fokozá­sával. Ezért helyezek nagy súlyt az egyházi leltárak elkészí­tésére s anyagi erőnk számbavételére. Egyetemes konventünk, az egyházkerületek meghallgatásával s észrevételeik figye­lembe vételével, kiadta a rovatos íveket, az egyes egyházak vagyoni állásának, abban a lelkészi s tanítói állomások java­dalmainak is bevallására s az egyházmegyék által leendő felül­vizsgálatra és hitelesítésre. E bevallási ívek, rovatos kimu­tatások alakjában, beérkeztek. Azoknak csak futólagos áttekin­tése azt a benyomást tette rám, hogy, nem mondom nagyobb, de még is igen nagy részök, hiányos, vagy a rovatokban kifejezett kívánalmaknak gyakori és különböző — egymás közt is eltérő — félreértése miatt tökéletlen munka; s a czél­nak nem levén megfelelő, alig lesz használható. Maga a kü­lönböző felfogásokban való eltérés, a mit a mindenütt kü­lönböző viszonyok is súlyosbítanak, azt látszik bizonyítani, hogy magok a rovatok s azoknak czímei, a magyarázó uta­sítások szövege, nem voltak elég világosak s félreérthetetlen szabatosságúak. Ezt azonban egy tekintetre megítélni s a hibákat felfedezni s azok okait megállapítani alig lehetséges, részemről nem is követelem magamnak; azért, hogy lehető­leg kifogástalan munkát nyújthassunk be az egyetemes kon­ventnek, már most bátor vagyok kérni a főtiszt, közgyűlést, méltóztassék több tagú s az egyházkerület különböző vidékei­ből veendő bizottságot nevezni ki, mely még a jelen közgyű­lés tartama alatt, az esperes urak közreműködésével, a be­érkezett íveket átvizsgálhassa s a netalán csakugyan szükséges Jkiigazítások iránt eljárási módozatot, illetőleg javaslatot ter­jeszthessen elé. A leltár-ügy gyei szoros összefüggésben van, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak egy legújabb rendelete, melyet a jelen közgyűlés elé terjesztek, s melyben összes lelkész­fizetéseink kimutatását kívánja. Nem a legfelsőbb felügyeleti jog gyakorlása szempontjából teszi ezt, hanem mint biztosan tudom, oly sok, szégyenletesen szegény lelkészi congruánknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom