Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
150 1893 október 24-én. — 110. 111. 112. 110. Olvastatott Rill József kir. tanfelügyelő 1993. sz. a. 1892 decz. 27. kelt hivatalos levele, melyben tudatja, hogy Tolna vármegye tanfelügyelőjévé neveztetett ki. Tudomásul szolgál. 111. Olvastatott az e. ker. tanügyi bizottság népoktatási szakosztályának következő jelentése: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Tóth István dömsödi kántor-tanító, a solti ev. ref. e. m. közgyűlés ellen felfolyamodik, kérvén, hogy 1891 máj. 24-én kiállított díjlevele, a dömsödi egyháztanács 1824 márcz. 21-én kelt jegyzőkönyvében foglalt kántor-tanítói fizetés szerint, a főt. Egyházkerület értékelésével újíttassék meg s ebben 26 frt kántori díja újból tüntettessék ki; mert különben (a folyó 1893 szept. 30-án kelt szolgabírói értékelés szerint) 191 frt 10 krt kell elveszteni tanítói nyugdíj-igényéből. A tanügyi bizottság meghallgatván a solti egyházmegye egyik képviselőjét, megértette tőle, hogy Tóth István kántor-tanító az 1891 máj. 24-en kelt új díjlevélre hivatott megDömsödre és ezt el is fogadta: ennélfogva az 1824-ki és már elavult díjlevélhez való visszatérésre igénye sem lehet. így állván a dolog, a solti ev. ref. egyházmegyének Tóth István ügyében hozott f. é. 31 -ik számú és a folyamodót elutasító végzését, az e. ker. tanügyi bizottság fenntartandónak véleményezi. Teljes tisztelettel Budapesten, 1893 október. A főt. Egyházker. Közgyűlésnek alázatos szolgája: az e. ker. tanügyi bizottság népoktatási osztálya: Báthory Dániel, H. Kiss Kálmán, bizottsági elnök. előadó. Az e. ker. tanügyi bizottság véleménye elfogadtatván, a felfolyamodó Tóth István, kérelmével elutasíttatik. 112. Olvastatott a tanügyi bizottságnak a középiskolákról szóló következő jelentése: