Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
20 1893 október 21-cn. — 8. liozási tárgyalásnak még első (bizottsági) stádiumán állanak. Ezekkel s a még következőkkel, általában az egész egyházpolitikai reformmal szemben, nekünk állást foglalni el, még korai, sőt lehetetlen is volna — addig, míg az egész teljességében még nincs előttünk. Maga a Zsinat is, érezve az egyház és állam közötti viszonyok rendezésének, s ide vonatkozólag a létező törvények s kifejlődött jogszokások reformjának a szükségét, de érezve azt is, hogy e kérdésekben nekünk evangelikus és protestáns felekezeteknek dogmai aggályaink nem levén, azokat nem annyira egyházi, mint első sorban az állami érdekek szempontjából kell tekinteni és elbírálni: tartózkodó állást foglalt el s különös kijelentéseket nem tett, csak a korona, a kormány, és a törvényhozás bölcseségében bízva, sziláid nyugalommal várta és várja be a hozandó törvényeket. Kötelességemnek tartom, magam részéről is, a Zsinat e várakozó álláspontjára helyezkedni. Nem kételkedem, hogy egyetemes egyházunk azon férfiai, kik részint a kormányban, részint a törvényhozás egyik vagy másik házában ülnek s így a törvények hozatalára többé-kevésbbé befolyni is hivatvák: ezt az állam legfőbb érdekeinek, egyházunk törvényes jogainak s a nemzet és a társadalom sokkép megzavart békéjének megóvására, fenntartására, helyreállítására fogják felhasználni s tőlük telhetőleg érvényesíteni. De bármi legyen is a dolgok kimenetele, hozzon' a törvényhozás s az általa létesítendő reíorrn bárminő változást egyházi életünkbe, állami, társadalmi és felekezetközi viszonyainkba, egy dolog előttem bizonyos és kétségtelen: az, hogy ezentúl éberebben és gondosabban kell őrzenünk kerítéseinket s legeltetnünk juliainkat, mint eddig tettük. Erről azonban bővebben beszéljünk, legközelebbről holnap * és azután — intézményeink- s megfelelő intézkedéseinkkel. Püspöki látogatásaimat ebben az évben is íolytattam s a pesti egyházmegyével Egyházkerületünk mind a nyolcz egyházmegyéjében, Isten segedelmével, szerencsésen befejeztem. Most már elmondhatom, hogy egyházkerületünk mind a 258* Lelkész-avatási beszédében, október 22-kén, volt erre vonatkozás.