Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
1892 október 5-én. — v. ii. 14. 1200 frtra emelte: a főtiszt, egyházkerület által a mult 1891. évi jkv. 106. lapján adott utasításhoz képest mindenek előtt a főtiszt, kerület által javadalmazott tanár urnák fizetés emelésere engedélyezendő volna a jövőre évi 200 frt. II. Az egyházkerület által fentartott 5Va tanári szék után mindenütt a mostani tényleges 1000 frt törzsfizetést véve alapul, a legmagasabban számított korpótléki járulék ez idő szerinti összege 425 frt lenne, a mi a számszék véleménye szerint folyóvá volna tehető, oly módon azonban, hogy miután az 1884. évi kgy. jk. 60. sz. a. tett és a főtiszt, egyházkerület által elvben elfogadott indítvány szerint a múltra 20 éven aluli szolgálat után a törzsfizetés 5, 20 évi vagy azon felüli szolgálat után pedig 10%-kai számíttatnék a korpótlék, ez az 1893. évi január 1-tői engedélyeztessék és tétessék folyóvá,'—addig pedig legyenek kötelesek az érdekelt tanár urak szolgálati éveiket igazoló okmányaikat nt. Petri Elek egyházker. pénztárnok úrhoz beküldeni, hogy ő ezek alapján meghatározván a kulcsot, az illetőknek a fentebbiek szerint járó korpótlék-illetéküket a szokott évnegyedes részletekben kiszolgáltathassa. A fentebb jelzett 425 frt a következőleg osztassék meg: 1. Dékány István kecskeméti jogtanár 100 frt. 2. Nagy Ferencz tanár _ 100 « 3. Ádám Gerzson « 100 « 4. Kis Kálmán « 50 « 5. Losonczi László « ... 50 « 6. Dezső Gyula « 25 « Magától értetvén, hogy ez csak a főtiszt, egyházker. közgyűlés tájékozására szolgáló előirányzat, mely fenebbi elvekhez képest a szolgálati évekre való tekintettel lesz helyesbítendő. III. A főtiszteletü egyházkerületi közgyűlés közvetlenül meggyőződik, hogy a számszék teendői évről-évre mily mérvekben növekednek, ez okozta, hogy felállítása után nem sokkal szakítani kellett a régi rendszerrel, a mely szerint az egyes számadások a gyűlést megelőzőleg a számszék egyes tagjainak adattak ki megvizsgálás végett. A főt. egyházkerület egy rendes számvevői állást rendszeresített már akkor, a mikor a mostani számadásoknak fele sem kei-ült vizsgálat alá, a