Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
28 1892 október 1-én. — 2. 3. 4. után fogják üléseiket megtartani, és az állandó számszék, mely az ülések folyamán szintén meg fogja tenni jelentését. Végre a biróság elé tartozó ügyek tárgyalását f. lió 4-én, kedden délutánra javasolja kit űzetni. A tett elnöki előterjesztés alapján a hétfőn 9 órakor tartandó ülés napirendjére első sorban a hátralékjegyzék, azután a miniszteri intéz vények s hatósági átiratok, továbbá a theologiai választmány és a tanügyi bizottság jelentései tűzetnek ki. Kedden délelőtt a missio- és államsegélyosztó, továbbá a jogügyi és gazdasági bizottságok jelentései s a közalapi segélykérvények tárgyában teendő előterjesztés fognak napirendre kerülni; kedden délután pedig az egyházkerületi bíróság fogja ülését tartani. 8. Püspök úr következőkben terjeszti elő évi jelentését: Főtiszteletű Egyházkerületi közgyűlés! Az a — nem is teljes — egy év, mely múlt évi rendes közgyűlésünk óta eltelt, egyetemes reformált egyházunkat s abban dunamelléki egyházkerületünket is mélyen érdeklő fontos eseményekkel terhes, melyek azonban még befejezetlenek, s melyekről végszámadást adni nem lehet, annál kevésbbé végitéletet formálni. Ezek egyike a m. é. deczember hó 5-én megnyitott, két ülésszakban működött, de még be nem fejezett egyetemes Zsinatunk; másika, a már csak nem három év óta kísértő, de megoldás helyett egyre bonyolultabbá váló úgynevezett elkeresztelési kérdés, mely nevezet alatt azonban egy általános felekezetközi — majdnem kulturharcz veszélye lappang. Engedje meg a főtiszteletű közgyűlés, hogy mielőtt szoros értelemben vett — és egyházi törvényeink által parancsolt püspöki jelentésem tulajdonképeni tárgyára, saját egyházkerületünk, egyházi és iskolai ügyei nevezetesebb mozzanatainak ecsetelésére térnék, ez egyetemes egyházunkat érdeklő két nagy esemény felől nyilatkozhassam. A mi az elsőt, folyamatban levő zsinatunkat illeti, saját