Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

126 1892 október 4-én. — 49. 50. Gyönkön Kiss Béla helyettes tanárt, ki a múlt évi szünidő alatt rendezett tornapóttanfolyamon algymnasiumi tornatanításra képesítést és oklevelet nyert, az igazgató-tanács a tornatanításra és vallástanra rendes tanárul minősítette, minden ebből vonható következtetés nélkül. Ezen helyettesítések és változások tudomásul, Bakos Tibor ren­des rajztanárrá választása pedig megerősítésül beterjesztetnek, III A tanügy érdekében tett adományozások és egyéb befektetések. Halason a magas kormány a megajánlott 25 ezer forint épít­kezési segélyből a hátramaradt 12 ezer forintot kifizette. — A főgym­nasium építkezésére a múlt évi kimutatás óta, ismét 2286 frt 42 kr. folyt be ajándékozás útján. Kecskeméten néhai Ági László és hitvese Sélley Mária végren­deletileg 1700 frt, Csikay Imre, dunavecsei ev. ref. lelkész és neje Szél Veronika assz. «Etelka» czímen 1000 frt ösztöndíj-alapítványt tettek. A kecskeméti takarékpénztár egyesület, mint minden évben, úgy most is 25 frtot ajándékozott egy szorgalmas és jó magaviseletű tanuló részére, a szegény tanulók alapját pedig 50 frttal gyarapította. Nagy-Kőrösön néhai Kalocsa Balázs, igazgató-tanácsos egyházi és iskolai czélokra 12 darab pesti első hazai takarékpénztári részvényt hagyományozott oly móddal, hogy midőn majd ezen részvényeknek jelenlegi értékén felül a töke 350 ezer forintra növekedik a jövedelem­ből, 10 rendes tanárnak 2000, torna- és rajzeszközökre 200, ösztön­díjra 200, taneszközökre 200 és ifjúsági olvasókörre 100 frt adassék évenként, de maga a részvény értéke érintetlenül maradjon. Egy magát megnevezni nem kivánó, a közpályán 20 évet eltöltött tanügybarát a gymn. tanulók javára 200 frt alapítványt tett a tápintézetnél s ezen összeg korábbi hasonczélú 100 frt adományához csatoltatott. Gyönk belső telkének kibővítéséül területet vásárolt s annak vételárához egyes helybeliek 711 frtot ajánlottak és fizettek be. — A gymnasiumi alap javára, 10 év alatti lefizetés kötelezettségével tett ajánlatokból is, a legutóbbi kimutatás óta 350 frt folyt be. Kun-Szent-Miklóson Gyenes Judit úrnő 1000, Gyenes Borbála úrnő 2000 frttal járultak az alumneumi alaphoz. — Tóth Zsigmondné szül. Tóth Emma assz. édesanyja emlékére 50 frtot adományozott az

Next

/
Oldalképek
Tartalom