Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1890. október 25.
i8go. október 27-én. — 4. 175 tok eladását nem akadályozza, mert a szerződésben eladás esetére egy évi felmondás lön kikötve. 7. Mult évi egyházker. közgv. v. ü. jkv. n. pontja alatt utasított engem hogy Galgóczy Károly és nejének eladott szőlőterület nagyságáról tájékozást szerezzek s ha ezen terület tényleg 352 négyszögöllel kisebb mint a szerződésben meghatározva volt, 105 forint 65 krnak kiutalása végett a nmlts. és mlts. elnökségnek előterjesztést tegyek. Tekintettel arra, hogy a kataszteri bírtokivben kitünretett térmérték s az adás-vételi szerződésben meghatározott területmennviség között tényleges különbség mutatkozik, további alapos meggyőződést pedig csak költséges mérnöki íelmérés alapján lehetne megszerezni: javaslatom az volna, méltóztassék ezen állított területhiányért viszszajáró 105 frt 60 kr. összeget, melv különben is Galgóczy Károly s neje által a pesti ev. ref. főgymnasium javára alapítványkép felajánlva lett, kiutalványozni s a főgvmnasium alapítványa közé leendő beiktatását megrendelni. 8. Mult évi jelentésemben előadtam, miként az 1886. év'í 29. t.-cz. értelmében a tjkveknek telekkönyvi betétekké átalakítása foganatba vétetni fog. A lefolvt időben a munkálatok idáig még nem jutottak el; jövendőre figyelemmel kisérni s a tanintézet érdekeit idevonatkozólag megóvni fogom. 9. A pesti ev. ref. theologiai tanintézet a péczeli közbirtokosságnak tagja levén, mint mult évi jelentésemben előadni szerencsém volt, a szükséges közbirtokossági gyűléseken részt vettem s a közbirtokossági igazgató bejelentvényén felül a tanintézet jogainak megóvása s különösen a tárgyalásom résztvétel s az elkülönített pénzfelvétel okából külön bejelentéssel éltem. A kincstár részéről Gödöllőre kitűzött tárgyaláshoz megidézve lettem s az egveszség létesítésénél közreműködtem s a mennyiben 52160 frt 78 kr kártalanítási tőkét