Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1890. október 25.

92 1890. október 27-én. — 58. csába az e. ker. közgyűlés az 189%., 189V2., i89 2/s-ik tanévre a maga részéről Antos János és Filó Lajos urakat választja meg. Arra az esetre, ha Filó Lajos úr akadályozva lenne vagy az igazgató-tanácsba történő megválasztatását el nem fogadhatná, Ádám Kálmán esperes úr íog az ig. tanácsba meghivatni. 58. Olvastatott a tanügyi bizottságnak a kecskeméti jog­akadémiai tanári fizetés, szervezeti és rendtartási szabályok tárgyában beadott következő jelentése: Főtiszteletú egyházkerületi közgyűlés! A kecskeméti jogakadémia igazgató-tanácsa részéről felterjesztetett a jogakadémia tanári karának a jogtanári fize­tés módosítása tárgyában a fenntartó testületekhez intézett kérelme és erre vonatkozó indokolt emlékirata, melyet előzetesen a beterjesztő akadémiai igazgató-tanács a maga kebeléből kiküldött bizottság által megvizsgáltatván, ennek jelentése alapján egyhangúlag elfogadva, hozzájárulás végett a jogakadémiát fenntartó testületeknek azon javaslattétellel ajánl, hogy azon szerződéses viszonynál fogva, melyben egymással szemben állanak, a közösen létesített szervezeti megállapításokat alapul véve, érdemleges javaslattétel vé­gett a fenntartók által kiküldendő bizottságnak a kérelem, s ennek indokolását képező emlékirat kiadassék ; s ugyan­ezen bizottság ezzel kapcsolatosan és ezen alkalommal egyéb e jogakadémiát érintő s a fizetés rendezéssel kap­csolatos kérdések, a szervezeti és rendtartási szabályoknak mai állapotokhoz mért átalakítása, fegyelem, és minden szükségelt újabb intézkedések iránti javaslattétellel is meg­bizatik. Melv ebbeli előterjesztése a kecskeméti jogakadémia igazgató-tanácsának az egyházkerületi tanügyi bizottság által ez alkalommal beható tanácskozás alá vétetvén, ez által is

Next

/
Oldalképek
Tartalom