Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1886. október 13. - 1886. november 4. - 1887. június 4.
1887. junius 4-én. — 6. 35 lelkész hunyta le szemét az örök álomra. Emezt élve találtam még ottani látogatásomkor, de a halállal vívódva már. Még kezet szoríthattunk, az életben első s utolsó találkozásra. Dömötör Károlyt, Nagv-Harsánv tehetséges és szép tudománvú, de szerencsétlen lelkészét, egyházkerületi tanácsbiránkat, említem utánok, kit belső és külső bajok, testi és lelki harcz emésztettek el idő előtt. Halottaink sorát a lelkészi karból Zólyomi György dunaszentgyörgyi rendes és Gvenizse Antal szolnoki helyettes lelkészek zárják be. # — A tanítói karból Maurer Fülöp újverbászi, Kohlenberger Ádám újszivaczi, Czanik Pál bugyii nyugalmazott, Farkas Benő mogyoródi nyugalmazott, Zelovics Gábor kisoroszii, Both István fóthi tanítókat s Mikes István kis-szentmiklósi nyugalmazott előkönvörgőket szólította el a mindnyájunk számára rendelt ház, a koporsó. Nyugodjanak mindnyájan békével az örök kegyelem ölén s emiéköket őrizze hálás emlékezet a szélesebb vagy szűkebb körben, a melyben működtek. Fájdalom, még az élők közül is kell egy pár igen érdemes, tisztelve szeretett társunkat nélkülöznünk. Hiába keresik szemeink Vizsoli Gusztávot, egyházmegyei gondnokaink legidősbikét, ki a közélet más pályáján való túlságos elfoglaltsága miatt a tolnai egyházmegyében viselt gondnoki hivataláról másíthatlanul lemondott. — Bölcs szavait, igen gyakran elnöki vezetését, mindnyájunk iránt előzékeny, szeretetteljes modorát, nemes lelkét, buzgó tevékenységét soha sem fogjuk felejteni; visszavonulása fölött csak az vigasztal, hogy a hazának, a közélet terén még hosszasan hasznos szolgálatokat várhatunk tőle — hogy épen tőlünk visszavonulásával esett egy időre a legmagasb elismerés, melyben őt a korona hazafiúi érdemeiért a v. b. titkos tanácsosi méltósággal részesítette, s végre a remény, hogy helyét egyházmegvéje élén és körünkben hozzá méltó utód fogíalandja el. És nélkülözzük esperesi karunk egyik érdemes tagját, Kármán Pál alsó-baranya-bácsi esperest, a ki esperesi hivataláról ismételve lemondott, s a ki, egyházmegyéjének kiérdemelt elismerése mellett a miénket is magával viendi. — 3*
