Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1887. október 19. - 1888. május 26.

1888. május 31-én. — v. ü. 12. 243 A közgyűlés a nagykőrösi ref. egyháztanács által fölterjesztett számadásokat és javasolt fel­mentvényeket jóváhagyó tudomásul veszi, s a számadásoknak visszaküldését elrendeli. Egyszers­mind, hivatkozással az 1885. év közgyűlési jk. 56. sz. a. végzésére, a fenhatósága alatt álló többi gymnasiumi fentartó testületeket is utasítja, hogy jövőre számadásaikat, költségelőirányzataikat és a vagyonkönvvi adatokat az egyházkerületi fő­$zámszékhez felülvizsgálat végett a kellő időben terjeszszék fel. V. A Karczag Dániel s neje által tett alapít­ványra vonatkozólag Győrmegve törv. hatósága beküld­vén az 1887. évi október 10-én tartott közgyűlésnek 133. sz. a. hozott határozatát, s ennek kapcsán az általa 1888. évi Mindszenthava 5-én kiállított, a vallás- és közokt. m. k. miniszter úr által 1887. szept. 27-én 13,840. sz. a. jóvá­hagyott alapító levél egy eredeti példányát, ezekből meg­állapítható, hogy az alapítványi tőke 1884. év végével, a nev. törv. hatós. által jóváhagyott számadása szerint 37,558 frt 5 krt tett o. ért.-ben. Veöreös Jenő gondnok számadásos jelentése szerint 1885. és 1886. évi számadásai 1887. évi 12,707. sz. a. hagyattak törvényhatóságilag jóvá. Az 1887. évi egyúttal vizsgálat tárgyát képező számadása szerint, a tömeg állása 1888. január i-ével 37,797 frt 55 krra rúgott, mely csekély rész kivételével, egyeseknél van jelzálogi biz­tosítás mellett 6— 8°/ 0 kamatra elhelyezve, a kötvények az ~ árvaszéknél vannak letéve. A mult évi nyers bevétel 2473 frt 18 krt tett, mely­ből levonva 509 frt 82 kr. kiadást, 196 frt 34 kr. 10%-kal számított gondnoki díjjat, a haszonélvezetre jogosított család­tagoknak 1767 frt 12 kr. adatott ki. Egvébkint a számadások az alapító levél határozatai szerint árvaszékileg vizsgáltatnak meg, s törvényhatóságilag hagyatnak jóvá; e számszéknek tehát még abban az esetben sem áll módjában érdemlegesen 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom