Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1891. szeptember 26.

1891 október 2-án. — 81 82. 179 81. A tolnai e.-megyei közgyűlés ez idei jkönyve 17. száma alapján előterjesztetett a Pécsett felállítandó lel­késztanítóság ügyében benyújtott folyamodvány, mely a pécsi állami és felekezeti tanintézetek növendékeinek ez idő szerint szünetelő vallási oktatása miatt sürgős intéz­kedésre hívja fel az e.-kerületi közgyűlést. Miután a Pécsett felállítandó missiójellegü lelkésztanítóság javadalmazása ügyében, a tolnai e.-megye által e czélra utalványozott 30 írton s az e.-kerület által fizetett 50 frton túl, eddig csupán annyi történt, hogy az államsegély-osztó bizottság javaslatára a Szondy-Kenessey alapít­ványból ez évre várható 200 frtot a ker. köz­gyűlés megszavazta s a missiói bizottság jelentése alapján püspök urat felhatalmazta, hogy a pécsi lelkésztanitóság javadalmazására az egyetemes konventtől 500 frtot kérhessen: a Pécsett alkal­mazandó lelkésztanító hivatalba állítása idejének meghatározásával s az illető egyénnek kiküldé­sével püspök úr bizatik meg; addig pedig az e.-megye határozatával egyezően, tolnai esperes úr kéretik fel, hogy gondoskodjék a pécsi fan­intézetek ev. ref. vallású növendékeinek vallásos oktatásáról. 82. Tárgyaltatott a kecskeméti ev. reform, egyház kér­vénye nagy kamattal terhelt régi adósságainak tervbe vett konvertálása tárgyában. A kérvényhez csatolt pénzügyi tervezetek­ből és az ezek igazolásául szolgáló okiratokból az egyházkerület meggyőződést szerezvén arról, hogy a konvertálás folytán az egyház által, a régibb idő óta fenálló terhes kamatok fizetésével járó adósságainak törlesztése czéljából felveendő 51.000 írt. o. é. kölcsön annak vagyoni előnyére szolgál: a kérvényező egyház eme kölcsönügylet megkötésére föhatóságilag felhatalmaztatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom