Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

14 Oh atyámfiai, a mi küldtésünk soha sem végeztethetik el, a mi munkánk soha sem lehet teljes. A Krisztus szolgálatában s az ö Anyaszentegyházának, Isten e földi országának terjesztésében nincs határ és nincs megállapodás. Mig csak az idő el nem jő, a melyben lészen egy akol és egy pásztor s a Jézus nevére meg nem hajol minden térd, mennyeieknek, földieknek és föld alatt valóknak térdek és minden nyelv nem vallja, hogy a Jézus Krisztus Úr, az atya Isten dicsőségére (Filip II. 10. 11.) — addig az Idvezitő által az ő apostolaira, s utánok mi reánk bizott munkában mindig uj meg uj feladatok — a munkálkodásnak mindig uj meg uj téréi nyilnak meg a hivatottak előtt. Nem csak mert a munkatér maga is végtelen s az emberi erő, a legjelesebbeké is, korlátolt, hogy annak csak egy-egy részét ölelheti fel, de mivel a föladat a végczél oly magaslatára van helyezve, hogy ahhoz az egymást követő nemzedékek legmagasabbjai is csak egymás vállára emelkedve juthatnak el, vagy inkább csak közelíthetnek valamennyire. S mint ha hegyes vidéken utazunk, az előttünk álló magaslatra érve — mikor azt hittük, hogy már a tetőn vagyunk — onnan ujabb magaslat emelkedik előttünk, arra feljutva ismét ujabb és soha sem az utolsó: ugy az emberiség haladásában, az emberi tökéletesedés kitűzött czéljai mindig csak egyes lépcsők, melyek mind magasabbra és magasabbra vezetnek, — de a létrát, mely az égig ér, melyen az Isten angyalai föl és lejárnak, s melynek felső fokán az Ur könyököl vala (1 Mós. XXVIII. 12. 13), Jákob is csak álmában láthatta. Boldog — s dicső — a ki saját korának magaslatán áll, onnan a még magasabb czél felé tekinthet — s megérti a feladatot, átérzi saját hivatását s Isten segedelmével indul annak teljesítésére ! III. Török Pál ezek közé tartozott. Nem kellett, mint Pál apostolnak, nagy utakat tennie a pogány világban, görögöket és rómaiakat térítenie, a Jupiter és Apolló templomai s oltárai helyén a Krisztus keresztjét