Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1883. május 19.
69. tanügyi bizottság felolvasott javaslata ahhoz tétetik át. Továbbá az egyházkerületi elnökség felkéretik s feljogosittatik, hogy ha a javaslatok idézett pontjában említett küldöttségnek kiküldését a nagykörösi egyházzal való érintkezés czéljából időközben szükségesnek látandja, annak kinevezéséről gondoskodjék. A III. p. a. felterjesztett javaslatok elfogadtatnak. és ezekhez képest azon községek reform, lelkészei, melyekben állami tanító- vagy tanitónöképezdék vannak, s illetve az ezekben működő reform, vallástanárok felhivatnak, hogy jövőre az említett pont alatt foglaltakra nézve püspök úrhoz évenkint jelentést tegyenek, s mint vallástanárok azon javaslatokat szem előtt tartva járjanak el. A IV. pont alatti sérelemnek elnöki utón leendő orvoslására püspök ur felkéretik. Az V. pont alatt felterjesztett javaslatok elfogadtatnak, és ezekhez képest az egyházkerületünkben levő református tanító-egyesületeknek megengedtetik, hogy a f. évi aug. 12-én tartandó országos néptanítói gyűlésre képviselőket küldjenek; minthogy azonban a miniszteri rendelet szerint képviselő-küldésre csak a kebelükben 50 tagot számláló tanítóegyesületek jogositvák, ennélfogva az ennyi taggal nem bíró ref. tanítóegyesületek felszólittatnak. hogy az idézett miniszteri rendelet alól leendő feloldatásuk végett a n. m. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz mielőbb folyamodjanak. Végül egyházunknak, mint fő-tanhatóságnak, az országos tanitógyülésre képviselőiül Jóo István és H. Kiss Kálmán urak jelöltetnek ki. 70. Olvastatott az egyházkerületi tanügyi bizottságnak a középtanod ókról és a kecskeméti jogakadémiáról beterjesztett következő jelentése: