Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1886. május 26. 28.

58 1886. május 27-én. — 30. másodlatának díjául 5 forintot javasol megállapí­tandónak. Olvastatott a nagy-körösi főgymnázium igazgatótaná­csának 1886-ik évi május lió 16-án tartott üléséből a fő­tiszt. egyházkerületi közgyűléshez intézett felterjesztése az iskolai fegyelmi rendtartás tárgyában. Ugyanis a „lanáes­lólag való elutasítás u-ra nézve azon meggyőződésben van az igazgató tanács, hogy a tanári széket a tanácslólag való elutasítás kimondása megilleti ugyan, de a határozat be­terjesztendő az igazgató tanácshoz, és pedig nem egyszerű tudomásvétel végett, hanem azért, hogy az a kérdésben mint másodfokú bíróság intézkedjék s csak azután terjesz­tessék fel az ügy a püspöki hivatalhoz. Indokoltnak ta­lálja ezen felfogását az által, hogy csekélyebb jelentőségű fegyelmi ügyekben is az igazgató tanácshoz terjesztetnek fel a vétségi esetek a további fegyelmi intézkedés végett. Azt kéri tehát nevezett igazgató tanács, hogy a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés mondja ki. hogy a tanácslólag való elutasítás kérdésében a tanárszéki határozat az igaz­gató tanácshoz, mint másodfokú forumhoz terjesztessék be az ügynek másod sorban leendő elbírálása végett s innét a püspöki hivatalhoz. Az egyetemes konvent által megállapított fe­gyelmi szabályzat a tanácslólag való elutasítás tárgyában oly világosan intézkedik, hogy abból kitűnik, miszerint az igazgató tanács a fegyelmi ügyben mint másodfokú bíróság egy esetben sem bír intézkedési joggal; ennélfogva javasolja a tan­ügyi bizottság, hogy a főtiszt, egyházkerületi köz­gyűlés mondja ki, hogy a nagy-körösi egyház­tanács abbeli kérelme, hogy a tanácslólag való elutasítás tárgyában az igazgató tanács másod­biróságilag intézkedjék, nem teljesíthető. H. Kiss Kálmán tanár úr beterjeszti a tanügyi bizott­sághoz Világtörténelmi kézikönyvét, azt kérvén, hogy az egyházkerület középiskoláiban az illető osztályok számára ajánltassék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom