Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1875. május 22.

1875. májas 24. 7 tisztviselők és tanácsbirák választásánál többször nem az egyének lelki tehetsége, munkaképessége, buzgósága volt irányadó kellék,hanem azoknak polgári pártállása. Hála az égnek, hogy jobb és üdvösebb jövő iránt kiderültek a remény biztató sugárai! mert kétséget nem szenved, hogy ha a polgári téren és munkakörökben is, hol a világ fiai szüntelen ostromolják a szerencse kerekét, önzésből, ambitioból, hiu előmenetel, — s múlékony nyereményért, — megszűnt az elmérgesedett küzdelem és harcz, megszégyenítőleg s lealázólag vetne árnyat az egyházra s az egyházi belső és külső személyekre a merev rideg ellenzékeskedés, a versengés és háborúság folytatása. Mert a keresztyén igazhitüségnek egyik főkelléke s megismertető jele, kerülni a versengést, távoztatni a háborúságot, keresni és szerezni békességet. Urunk mondja : „Boldogok a békességre igyekezők, mert ezek isten fiainak mondatnak." A miből könnyű megérteni és következtetni, kinek fiai legyenek a háborúságot fentartók és élesztők. Én részemről kiterjesztem a béke keresését s annak szükségét a a hitczikkek feletti vitákra is; azért, mert isten magának tartotta fenn a lelkiismereti s hitbeli meggyőződés titkai fölött az Ítéletet, — azért is, mert egyes emberek hitbeli nézete nem lehet mértéke és normativuma mások igazhitüségének, — azért is, mert kiki saját hite szerint áll meg vagy esik el. Kövessük tehát Augustinus irányelvét s életszabályát : „Fiat in necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus autem charitas." Mindenkor azt tanácsoltam, azt javallottam, hogy lelkésztársaim ovakodjanak polgári pártpolitikát űzni. Ez nem nekünk való szerep. A mi hivatásunk magasztosabb, t. i. a világi politikát irányzó isteni, valláserkölcsi, örök elveket és tanokat hirdetni. Hivatásunk különösen,— hazánkat, népfajunkat, rosz szokásainkat tekintve, — meggyökereztetni a törvények iránti tiszteletet s hódolatot, és éleszteni a felső hatóságok és elöljárók iránti bizalmat és respectust, — kiket magunk választottunk, hogy legyenek a törvény őrei s a jóllét eszközlésében első rendű munkások. Ugyan is sajnosan tapasztaljuk mindnyájan, hogy népfajunk rendesen ignorálja a törvényt, vagy, ha arra emlékeztetik és figyelmeztetik, igyekszik azt kijátszani. A törvény az abroncs, mely # egybefoglalja a társadalmat, — a kötél, mely a különvált gabonaszárakat egy kévébe tűzi össze. Ha az abroncsok a hordóról lepattannak: szétomlik a legnemesebb folyadék is; ha a gabnakéve kötele megoldatik: szétszóratnak a magvas kalászok is. Ellenben, ha az országos törvények iránti tiszteletet polgártársaink lelkében meghonositjuk és megszilárdítjuk : ezáltal az egyházi törvényeknek is érvényt fogunk szerezni. — Sajnosan tapasztaljuk továbbá mindnyájan, hogy népfajunknak százados öröklött tulajdona a kormányférfiak iránti bizalmatlanság, a felső hatóságok elleni gyanakodása, minek, megismerem, a múltban méltó oka van. De ha ilyen indulattal viseltetünk azon férfiak