Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1870. június 11.

8 1870. Junius 11. 12. Püspök úr a következőkben terjeszti elő évi jelentését: „Tisztelt közgyűlés ! Ismét elmúlt egy év egyházkerületünk felett s tőlünk, mióta egyházi s iskolai közös ügyeinkről együttesen tanácskozánk, intézkedénk; s én szives tisztelet s örömmel üdvözlöm a gyűlés tagjait, kiket a jó lélek s egyházunk iránti buzgó szeretet vezérlett ide, hogy örködjenek Sionunk felett, védjék s építsék annak bástyáit. A lefolyt év is küzdelem, vajúdás, alakulás s várakozás éve vala. A haladó kor, fejlő eszméivel, emésztve, rombolva, egyszersmind épitve s méhében hordozva a szülemlendő új idomokat s eseményeket, vonult el tőlünk. Mi vártuk s várjuk a fejleményeket, mint útas a lebegő ködben lesi az alakokat, melyek képződnek s a derűt, mely a látkört kitisztáza&idja. Ugyanis hazánk nagymérvű politikai jelen átalakulási szakában, az ellenállhatlanúl terjedő modern társadalmi eszmék, — valamint más egy]lázak beléletében s külső szervezetében nagy változást, talán mélyen beható rázkódást, — szükségképen a mi egyházi életünkben is eddig nem tapasztalt, nagymérvű átalakulást fognak előidézni. „A szabad egyház szabad államban" elv és jelszó, — a vallás szabadság, a hitfelekezetek egyenjogúsága, mind ezek meg fogják termeni gyümöltseiket. A vallás és egyház s a felső tanintézetek iránti törvényjavaslatok, melyek a nemzetgyűlés asztalára tétetvék, nem lehetnek hatástalanok s eredménytelenek egyházi életünk viszonyaira. A bölcs ember mindig, kivált a nehéz időkben s kétes helyzetekben, ébren viraszt s gondosan készül előre, hogy bármit hozzon a jó vagy balszerencse, elfogadhassa annak áldásait vagy csapásait. Ez a mi tisztünk is; reményünk pedig az, hogy a protestáns egyház szerencsés szervezeténél fogva, — ha t. i. annak kormányzói eszélyesek, tagjai az elkerülhetlen áldozatok tételében buzgók s kitartók leendnek, — az átalakulás nem romlást, de épülést, haladást s igy üdvöt liozand egyházunkra s ennek egyes tagjaira. Hass, alkoss, gyarapits s a haza fényre derűi, éneklé Kölcsey. Ez legyen jelszava egyházunknak is; ez legyen közelebbi gyűlésünk, tanácskozásaink s intézkedéseink között lobogónk felirata. Általános szemlét tartva egyházkerületünk fölött, egy évi tapasztalataim után, az előfordult eseményekből, a kész adatokból, azt kell következtetnem, hogy egész vidékeket szállott meg a közöny és élettelen hanyagság. A tevékenység s buzgóságnak igazolványai vajmi gyéren tűnnek föl! Azt kell hinnem, lelkésztársaim között is találtatnak, kik nem méltatták átolvasásra s tanulmányozásra az 18(i8-ik évi LlII-ik törvényczikket, a törvényesen bevett keresztyén vallás felekezetek viszonosságáról, a XXXVIII-dikat, a népiskolai közoktatásról, — sem a m. évi, superintendentialis közgyűlés kinyomtatott jegyzőkönyvét. Gondatlanság, rendetlenség, tétlenség, közöny tanújeleit sűrűn szemlélhetni itt is, amott is. Azt mondja Urunk: Ha a só megizetlenul, mivel sózunk? azt mondja ugyanő a bölts sáfárról szóló példázatban: Haza jő