Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

40 1861. május; Ezek alázatos jelentése mellett, nem hallgathatjuk el egy két észrevételünket, s ezek folytán kővetkező kérelmünket a főtiszt, egyházkerületi gyűlés elé terjeszteni kötelességünknek ismerjük. Jelesen: 1.) Az első vizsgát adottak dolgozatai, kivált értekezései, több rendbeli gyengeségei, nyelvtan s a helyes irás szabályaibani járatlanságot, s fogalmazási gyakorlatlanságot tanusilván, utasitandóknak véljük a kebelbeli lycaeumokat, lelkész képezdéket, hogy az irás s fogalmazásban a növendékek mi­nél inkább gyakoroltassanak. 2 3 A beadott huszonnégy katekhizácziói munka között alig találtatott egy kettő, mely a katek­hizáczio kellékeinek megfelelt volna, s e gyengeség, tekintve, a szerzők némelyikének jeles készültsé­gét , a praedicatiok irása körül tanúsított ügyességét, a tanintézetek e részbeni hiányos képzésének tulajdoníttathatván : óhajtandó volna, a lelkész s tanító képezdéknél olyan intézkedés mely által e hiány orvosoltathatnék. 3.) Végül, miután az 1860-ik octoberi végzésekben, a papi vizsga elé állandóktól erkölcsi bizonyítvány kívántatik, de ennek részletesebb meghatározása nélkül, felkérjük a f. t. e. kerületi gyű­lést, miszerint ezen erkölcsi bizonyítvány kellékeit, kiállítási módját, közelebbről méltóztassék meghatá­rozni. — Kelt Pesten Május 27-én 1-861. Török Pál m. k. Superintendens, Miskolczi István m. k. esperes, Kandó József m. k. s. gondnok, Warga János m. k. mint kiküldött, Kiss Lajos m. k. Es­peres, Boldizsár Imre m. k. Esperes, Szász Károly m. k. Esperes, Sziládi László m. k. Kecskemét­megyei küldött, Horváth Gábor m. k. Külső-Somogyi egyházmegyei képviselő, Gáál György m. k. Külső-Somogyi egyhm. küldöttje, Varga Pál m. k., Tatai András m. k. mint vizsgáló, Peti József m. k. mint vizsgáló, Farkas József m. k. mint vizsgáló, Dobos János m. k., P. Nagy Zsigmond m. k. Es­peres, Ballagi Mór. — Végzés: Az elolvasott jelentésnek első része tudományul szolgál, mi a jelentésnek második részébe foglalt figyelmeztetéseket, javaslatokat, illetőleg kérelmeket illeti: minekutána a theologiai tan­tárgyak között az ugy nevezett Isagogicanak, sokan a kijelöltek közül nem adtak oly széles kiterjedést, mely az izagogika körébe tartozó tantárgyakat, teljesen magába foglalná; ennél fogva nehogy valaki a vizsgálandók közül szűkebb térre szorítsa, a kiválólag ezen körbe tartozó tanulmányokat, egyszer s mindenkorra kijelentetik, hogy az izagogika körébe a canonica, crilica és hermeneutica is tartoznak. — Tapasztaltatván továbbá, mind a praediratióknál, mind kivált a zárt helyen irt értekezéseknél a vizsgálandók feltűnő fogalmazási készületlensége, hogy jövőben e hiány orvosoltassék, szükségesnek látja az e. ker. gyűlés, mindenek előtt a gymnasialis tanárokat, s folytatólag a theologiai intézetekben működő tanárokat oda utasitni, hogy a fogalmazásra, és irályra az eddiginél nagyobb súlyt fektetvén, tanítványaikkal hetenként legalább egy magány munkát, vagy labort írassanak, benn az oskolában, és azt szigorúan megbírálják. — Tapasztaltatván az is, hogy a kidolgozott katekhizácziok a szó teljes értelmében nem voltak katekhizácziók, hanem inkább a kérdések fölött elsikamló praedikatiok: meghagyja az egyh. ker. gyű­lés, hogy mind a képezdékben, mind a papnöveldékben az oktatás ezen gyakorlati ágára, az eddiginél nagyobb figyelem és gond fordittassék. — Kivált mulhatlanul szükségesnek látván az e. k. gyűlés, hogy a kijelöltek , erkölcsileg kellőleg igazolt egyének legyenek, nem csak iskolai nyilvános bizonyítványokkal, hanem illető elöljáróiktól nyert er­kölcsi bizonyítványokkal is, szükség hogy kellőleg ajánltassauak. Ennél fogva szükség hogy a volt is­kolatanitók a helybeli presbyteriumtól, körlelkésztöl és illető Esperestől, a nevelök a helybeli lelkésztől, a magánzók a helybeli presbyteriumtól, a segéd lelkészek a lelkészfönöktöl és Esperestől mutassanak erkölcsi bizonyítványokat; szigorúan meghagyatván, hogy ezt tenni egy is elne mulaszsza. — 13.• Superintendens ur jelenti, hogy minekutána, a mult évben pótvizsga adásra utasított Kóró­gyi segéd lelkész, Földváry Károly, könnyebbités tekintetéből azért folyamodott volna, hogy a pót­vizsgának az illető egyh. megye előtt leendő megadhatása neki annyival is inkább megengedtessék, mert azok a tantárgyak, melyekből pótvizsgát kellene adnia, az uj vizsgálati tervben ugy sincsenek meg többé: Superintendens ur folyamodótól, a kért kedvezményt meg nem tagadta, és az egyh. megye bizottmány előtt véghez ment pótvizsgálatról szóló bizonyítványt is bemutatja. Superintendens urnák atyai eljárása helyeseltetvén, Földváry Károly a pótvizsga adás terhe alól fölmentetik. 14.'Csúzai segédlelkész Rác Márk, Superintendens urnák jelentvén, hogy édes atyja Rác Péter ur reménytelen halála miatt a második vizsgán meg nem jelenhet, azt kéri, hogy folyó év Oc­tober hava felé, vagy a pesti tanárikar, vagy egy kinevezendő egyh. megyei bizottmány előtt tehesse le a vizsgálatot. A magánvizsga meg nem engedtetik, ennél fogva folyamodó a jövő évi papi vizsgára utasit­tatik. — 15.Keck Endre, kit a vizsgáló bizottmány azon oknál fogva nem bocsátott vizsgálatra, mert nyilvános theologiai tanintézetben a kivánt négy év helyett csak harmad felet töltött, folyamodik, hogy tekintetbe vévén jeles iskolai bizonyítványait, melyeknek tanúsága szerint minden theologiai tudományo­kat hallgatott, neki a magán vizsga letétele utólagosan is megengedtessék. Canonaink, gyakorlatunk, törvényszabta módon, nyilván vizsgát, és négy évi oskolázást köve­telvén, kérése nem teljesíttetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom