Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1861. November. 69 sicai gyakorlatokat Csabai Imre és Parrag Gedeon; külön a theologiai pályára menendő ifjaknak pedig az ezen pálya első évére kiszabott tantárgyakat Hollósy Zsigmond tanitandja. A kellő tanórákat az illető tanárok magok között felosztandják. Midőn ezen nyilatkozatunknak annak idejében a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés eleibe helybe­hagyás végett leendő terjesztését is kérnők; tisztelettel vagyunk — Kecskeméten aug. 3. 1861. ft. superintendens úrnak alázatos szolgái a kecskeméti reform, egyh. elöljárói: Fördös Lajos m. k. reform, lelkész, Nagy Lajos s. k. fögondnok. u A jelentés azon részére nézve, mely superintendens úrnak a 3-dik bölcsészeti évfolyam fel­állítása iránt a kecskeméti és körösi iskolai igazgatósághoz intézett felszólítására s intézkedésére vonat­kozik : felvilágositásképen mindenekelőtt megjegyeztetik, miszerint ez intézkedés tisztán az 1861-ki oktoberi gyűlés állal megállapított iskolai szervezet szellemében, s annak tudtúl adása végett történt, hogy azon növendékek, kik ama harmadik bölcsészeti évfolyamot akár kecskeméten, akár körösön a zsidó nyelv philologiai részével együtt elvégezik, azontúl a theologiai pályán nem 4 hanem csak 3 évet köteleztetnek eltölteni, a minthogy a 4 év még akkor határoztatott, s azokat kötelezte, kik 8 éves gymnasiumot végeztek. Az előterjesztésnek úgy az iskola jelen fzervezetére, mint a jövendőre vonatkozó részét pedig a közgyűlés örvendetes tudomásul veszi. 24). Bemutattatott és fel is olvastatott a májusi gyűlés jegyzőkönyvének 20. sz. alatti hatá­rozat következtében a tanügyi bizottmány által kidolgozott iskola igazgatási — és rendtartási — úgy­szinte a gymnasiumokat s felsőbb iskolákat illető fegyelmi törvényjavaslat. Minthogy ily sokoldalú és részletü dolgozatnak alapos pontonkinti megvitatása annak előleges megismerése s mintegy tanulmányozása nélkül meg nem történhetik ; ezen felül pedig szükséges hogy e nagy fontosságú ügyhöz az egyházmegyék is hozzá szóllhassanak: ezért az egész javaslat a jegy­zőkönyv melléklete gyanánt kinyomatni, s valamint az egyházaknak, úgy a tanintézeteknek is megküldetni határoztatik, — tüzetes tárgyalás alá vétele a jövő közgyűlésre halasztatik; az iskolai törvények gya­korlati alkalmazás és megpróbálás tekintetéből addig is használhatók levén. November 1-én. 25). Tapasztaltatván ezúttal is, hogy a beadványok a kerületi közgyűlésre későn nyújtatnak be: Ennélfogva az e tárgyban hozott korábbi rendelvények s főleg az 1861. máj. kerületi köz­gyűlés jegyzökönyvének 83-dik pont alatli határozata pontos megtartására utasitalnak mind az esperes és lelkész urak, mind átalában az egyes folyamodók v. előterjesztők; — e tekintetből jónak találtat­ván, hogy superintendens úr jövőre minden gyűlés kezdetén a benyújtott ügyiratokat időrendileg előso­rolja, hogy igy mind a netalán később érkezett beadványok fel vagy nem vétele felöl maga a gyűlés határozhasson, mind hogy a netalán eltévedt, vagy a sorozatból kifelejthetett beadványok iránt az illető felek kérdést tehessenek. 26). Olvastatott a tanügyi bizottmánynak terv javaslata a n, körösi tanítóképezde javára fel­állítandó tápintézetre nézve: Minthogy ezen üdvös intézetnek felállítása — áldozatot igénylő természeténél fogva — az e. megyéket, sött magukat a gyülekezeteket is igen közelről érdekli s e mellett egy szintén nem kis fontosságú indítványai a suplicatioknak hazaszerte visszaállításával van kapcsolatban: szükségesnek ítéli a közgyűlés, hogy a felolvasott egész tervjavaslat megvitatás és véleményadás végett elébb az e me­gyékkel közöltessék, s tüzetes tárgyalása a jövö közgyűlésre halasztassék. A mennyiben pedig némely pontjai a n. körösi egyházhoz előlegesen is intézendő felhívást tesznek szükségessé: annak megtéte­lére superintendens ur megkéretik. 27). A bányai ágostai hitv. egyházkerület megkereső levelében kéri a protestáns főiskolai pénztárból az ágost. hitvallású félt illető részlet kiadatását, hogy igy azt maga kezelendvén, annak ka­matját a pesti protestáns theologiai intézetbe általa beállított tanár évi fizetésére maga fordíthassa. E megkereső levél a prolestans főiskolai választmánynak az ágost hivallásu testvér feleke­zetet illető mennyiség constatirozása s az e tárgybani véleményezés végeit átadatik, jelentését majd a jövö gyűlés elibe terjesztendvén. 28). A pesti reform, egyház köszönetet mond az egyh. kerületnek azon 1861. oct. közgyűlése 49-ik sz. alatti határozatáért, mely szerint a protest. főiskolai közpénztárba a helv. hivallásuak részéről befolyt tőkék és alapilvánvok fele része 600—1000 ft. erejéig a kebelbeli gymnasium igazgatójának fizetésére ulalványoztatott, és hogy annak folyóvá létele 18 5 9/ fi 0 évtől számítva kimondatott. Tudomásul szolgál. 29). Superintendens úr bejelentvén, miképpen a dunántuli reform, egyh. kerülethez intézett azon felszóllitására, miszerint szíveskednék a felügyelete és gondviselése alatt létező pénzösszegeket, melyek e. megyéiben a pesti főiskola részére gyűltek és kezeltetnek, mint szinte néhai Szalay József kir. udvarnok 10,000 vftnyi hagyományát rendeltetésükhöz képest a pesti főiskola használatára áten­gedni, — a tisztelt e. kerület 1860. évben fehérváron tartott közgyűlése jkönyvi 36. pontja alalt a pesti főiskola javára gyűlt pénzösszeget összeszedni rendelé, a Szalayféle hagyományra nézve pedig fen­tartá magának a későbbi nyilatkozhatást. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom