Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1867. június 19. 20. 21. 22. 24.

1867. Junius. 35 23.)-A nagytótfalusi egyház gondnokai és presbyterei felebbezvén az egyházme­gyei törvényszéknek jegyzőkönyvi 30-dik szám alatt hozott Ítéletét, melyben az ö mult évi nov. 18-án véghezment s Kontra Sándor segédlelkészökre esett lelkészválasztásuk megsemmisíttetvén, ujabb lelkészválasztásra utasíttatnak, azon kijelentéssel, mely szerint Kontra Sándor Nagytótfalu­ban soha lelkészül meg nem választható, — benyújtott folyamodványukban kérik ezen reájuk nézve sérelmes egyházmegyei Ítéletnek megsemmisítését, törvényes szabályszerűséggel véghez­ment lelkészválasztásuknak érvényesítését s Kontra Sándor urnák — mint akit a választás veze­tésére megbízott egyházmegyei küldöttség jelentése szerint is a választásra megjelent szavazat­képes egyháztagok átalános többséggel szabályszerüleg választottak meg, s kihez most is állha­tatosan ragaszkodnak, — lelkészökül megadatását. Ámbár maga a választás ténye s lefolyása ellen a választási bizottság jelentése szerint is kifogás nem tétethetik; de miután az ezen ügyre vonatkozólag felterjesztett vád- és védiratok egybevetéséből kitűnt, hogy Kontra Sándor a reá esett többség megnyerése körül fizetésleenge­dési igérettételekhez s ekként tilos eszközökhöz nyúlt, s a választás után is folyvást az izgatás terén működött; sőt az igazság rovására ssaját erkölcsi hitelének koczkáztatására is tények elfer­ditésébe bocsátkozott: fölebbezö folyamodók kérelme meg nem adatik, s az egyházmegyei törvény­szék Ítélete helybenhagyatik, azonban azon szelídítő módosítással, hogy Kontra Sándor csupán a mostani üresség betöltésénél -— s nem örökre — záratik ki a nagytótfalui lelkészül választat­hatásból. 24.) A felső-baranyai egyházmegyei törvényszéknek jegyzőkönyvi 36-dik számú vég­zésében Kontra Sándornak a törvényszék irányában tanúsított tiszteletlen és sértő magavi­selete miatt az egyházmegyéből — úgy is mint segédlelkésznek teljes és örökös eltávolítása kéretik, Kontra Sándornak tiszteletlen s sértő magaviselete, melyet az egyházmegyei törvényszék irányában, annak hivatalos működése közben tanusitott, — roszaltatik, s épen azért ő bár nem végkép és örökre, miként az egyházmegyei törvényszék végzésileg kéri, hanem két évi tartamra káplánul az egyházmegyéből is más helyre rendelendő. 25.) A gödöllői ref. egyháznak öt tagja folyamodik, hogy az egyházkerületi törvény­széknek közelebb 4. szám alatt hozott ítélete, melynek hozatalánál különben is a gödöllői egy­ház 109 tagjának beadott, de Monoron heverő folyamodványa föl sem mutattatott, semmisíttet­nék meg, s az egyházkerületi törvényszéknek 1866-ik évi jegyzőkönyvi 5-dik szám alatt hozott ítélete teljes érvényébe állittassék vissza, készeknek nyilatkozván folyamodók, ezen kérelmük megnyerhetáse végett inkább Miskolczy Dénes ur megválasztásáról is lemondani. Az egyházkerületi törvényszék továbbra is ragaszkodik kellő indokok folytán hozott közelebbi 4. sz. alatti Ítéletéhez; ezen folyamodványt pedig a benne előforduló illetlen sértő kife­jezések miatt — roszalással visszautasítja. Junias 24-dikén. 26.) Fögondnok ur távollétében — A világi elnöki széket a házszabályzat értelmében Egressy Sámuel gondnok ur foglalta el, 27.) Ezen jegyzőkönyv minden pontjaiban felolvastatván — Helybenhagyatott és hitelesíttetett. Előadták s jegyzették: Dobos János, egyh. ker. e. főjegyző. 85 közgyűlési, s 9.18. 22. törvényszéki sz. a. FilÓ Lajos, e. k. aljegyző. 1-7. 9—11. 13-23. 29-40. 49. 50. 55-59. 62-71. 83. 88. 91-94. közgyűlési.< 2 — 7. közjegyzőkönyvi és 1—3. 8.15—17, 19 — 21. 23. 24. 26. 27. törvényszéki sz. a. Farkas József, e. k. aljegyző. 8. 12. 24-28. 41-48. 51-54.60.61. 72. 77. 80-82. 86. 87. 89. 90. közgyűlési: 1. közjegyzőkönyvi és 4 — 7. 10—14. 25. törvényszéki sz. a. e. ker. v. főjegyző. 9* Molnár Aladár, e. k. v. aljegyző. 73 - 76. 78. 79. 84. közgyűl. sz. a, Kiadta: Polgár Mihály m. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom