Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1866. május 26. 28. 29. 30. 31. június 1. 2. 3.
1866. Hájas. 25 2. az egyházkerületek által tervezett kölcsönös biztositás létesítését, miután a tiszáninneni és tuli egyházkerületek magukat már egyik v. másik intézetnél tömegben biztositották, s az ágostai hitv. egyházkerületeknek hozzájárulását sem remélhetjük, v. legalább nehezen eszközölhetőnek véljük, különösen azon oknál fogva, mivel ily intézet csak ugy állittathatik fel a süker biztos kilátásával, ha annak körébe minél nagyobb terület, és igy nem egy-két egyházkerület vonatik be; — 3. a kölcsönös kártéritési biztositás, mely legközelebb a Prot. egyh. és iskola lapokban fejtegettetett, ha az egyes gyülekezeteknek ez iránti készségével és hajlamával találkoznék, nézetünk szerint könnyű móddal s előnyösen létesíttethetnék egyházkerületünk területén belől is. Melyre nézve azt véleményezzük, hogy az egyes gyülekezetek nyilatkozzanak e tárgyban s vitassák meg azt az egyházmegyei gyűléseken; és ha készeknek s hajlandóknak nyilatkoznának e részben szükséglendő maguk lekötelezésére, akkor az ezen ügyre vonatkozólag kezeink közé letett s ide visszazárt iratok és adatok átvizsgálása mellett és alapján, lehetne akár alólirt, akár újból kinevezendő választmányi tagok által megfelelő tervjavaslatot is készittetni. Addig is azonban ajánljuk, utasíttassanak az egyes gyülekezetek a korábbi egyházkerületi végzések értelmében egyházi épületeiknek saját belátásuk szerint egyik v. másik intézetnél eszközlendő biztosítására; — azonban alóliilak, a nélkül, hogy a többi intézeteknek praejudicalni kívánnának, tapasztalatuk s tudomásuk szerint e czélból az első magyar általános biztositó intézetet, mint a mely ha nem is a legolcsóbb biztosítást nyújtja, de a legszilárdabb biztositó erővel és alappal bir, vélik ajánlólag kiemelhetni. Mély tisztelettel maradván. — Pesten, 1866. Május 30-dikán, a főtiszteletű egyh. ker. közgyűlés alázatos szolgái gróf Ráday László küld. elnök, Ballagi Mór, Tatai András, Szász Károly, Tanárky Gedeon, Kontra János, Filó Lajos." Az ezen előterjesztésben kifejtett nézetek helyeseltetvén, a 3-ik pont alatti indítvány, mely a kölcsönös kártérítési biztosítást ajánlja, azon utasítással adatik ki az egyházmegyéknek, hogy miután a kérdés legközelebbről az egyes gyülekezetek érdekét érinti, azokat hívják fel az esperes urak mindjárt e jegyzőkönyv megjelenése után az a feletti gondolkozásra, és majd az esperesi látogatás alkalmával e tárgyban teendő nyilatkozásra , mely nyilatkozatokról aztán az esperes urak superintendens urnái még a gyűlés ideje előtt jelentést tegyenek, hogy igy a remélhető kedvező nyilatkozatok esetén az e tárgyban továbbá is megbízott választmány a terv részletes kidolgozásának munkájába is már a jövő gyűlés idejére bebocsátkozhassék. Hogy azonban ugy az egyes gyülekezetek, mint az egyházmegyék a biztositásnak ezen ajánlott módja iránt, mely a választmány előterjesztésében a Protest. egyház és iskola lapra hivatkozás mellett inkább csak érintve mint körülirva s meghatározva van, — biztosabban tájékozhassák magukat; utasittatik a jegyzőség , hogy a biztositásnak ezen módját ugy, a mint azt a választmány elnöke és tagjai a tárgyalás folyamában élőszóval fejtegették, általánosságban körvonalozva, még ezen gyűlés alatt Írásban terjessze elő. 62.) Méltányosnak és sok tekintetből szükségesnek találtatván, hogy az egyházkerületi jegyzőkönyvek a leánygyülekezeteknek is megküldessenek; Felhivatnak esperes urak, hogy a megyéjökbeli leánygyülekezetek névsorát a világi főjegyző urnái adják be, ki aztán a jegyzőkönyvet ezentúl azoknak is rendesen megküldendő lesz. Olvastatott a mult évi tavaszi közgyűlés 70-dik sz. alatt kinevezett küldöttségnek a sz.-endrei reform, egyház ügyeiről szóló kimeritő jelentése, egyszersmind öt pontban kifejtett javaslata a felől, hogy mimódon látná lehetőnek, a nevezett egyház ügyeinek jobb karba hozatalát. A közgyűlés figyelembe véve a szent-endrei ref. egyháznak mind nemzetiségi szempontból felvehető fontosságát, ezt az enyészettől megmentendő, rendeli: hogy a szent-endrei reformált egyház, három következő esztendőben, egy mindannyiszor előre kijelentett űrnapján az egyházkerület minden egyházaiban segélyezés végett ajánlva kihirdettessék, és ezt mindegyik egyházmegye a segélyezés sürgős volta miatt, december hó l-ig a maga kebelében végrehajtsa. — Továbbá megengedtetik a szent-endrei egyháznak, hogy az egyházkerületi elnökség ajánlása mellett a Gusztáv Adolf segélyező egylethez folyamodjék. Végre utasittatik a pest egyházmegyei elnökség, hogy a szent-endrei községtanácsot megkeresvén, igyekezzék kieszközölni, hogy a szent-endrei ref. egyház a más felekezetű egyházakkal egy arányban részesüljön Szent-endre városa községének fa és földnemíi adományaiban. 64») Olvastatott báró Prónay Gábor ur ő nagy méltóságának — mint az evangelikus testvérhitfelekezet egyetemes felügyelőjének 1866. martius 16-án 26. sz. a. kelt megkereső levele, melyben a hazai protestáns két t e s t v ér h i t fe le k e z et ne k a vallásügyi kérdésben mindenkor szem előtt tartandó solidaris viszonyánál fogva az iránt hivatik fel egyházkerületünk, hogy az evangelikus egyház egyetemes gyűlése által készített s mellékletül meg is küldött törvényjavaslatra — melyben az evangelikus egyháznak az országgyűlés eleibe terjesztendő vallásügyi kívánalmai körvonalozva vannak — észrevételeit tenné meg, s egyszersmind a közmegállapodás lehető eszközlése végett e tárgyban közös tanácskozásra a maga részéről megbizottakat küldene ki. Miután maga e 1