Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1865. június 10. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
22 1865. JUIIIUS. Örvendetes tudomásul vétetett, s az egyházkerület jegyzőkönyvében szinte örökittetik. i. )«Az 1.) pontja, melyben tudomásul vétetik azon esperesi jelentés, miszerint kilátás mutatkozik arra, hogy a gyöngyösi reform, egyház mostani, minden hibája nélkül sokat zaklatott, becsületes lelkésze Majosházára költözendvén, ezen egyház uj lelkészt nyerend, s igy talán az ottani rendetlenségek megszűnnek. £zzel kapcsolatban jelenti superintendens úr az egyházkerületi elnökségnek közelebb a gyöngyösi reform, egyház irányában követett eljárását. Jelenti ugyan is, hogy általa f. é. April hó végén az emiitett egyház fel lett szóllitva, hogy váljon azon 37. egy háztag nyilatkozatát, kik a mult 1864-ben tartott egyházkerületi közgyűlésen azt kérték, hogy a mostani lelkész Kiss Pál ur tőlük elrendeltetvén, helyébe más lelkész neveztessék — magáévá teszi-e az egész egyház; továbbá hogy miután e felszóllitásra a gyöngyösi ref. egyház 1865. május 7-én a templomban tartott közgyűléséből — miként előterjesztett nyilatkozatából kitűnik — igenlőleg válaszolt, s az egyház tagjai kinyilatkoztatták, hogy ezen egyetlenegy esetre nézve beleegyeznek abba, hogy mostani lelkészük elmenetelével hozzájuk egy rendes lelkész rendeltessék, s csak a hozzájuk rendelendő lelkész ur nevének előre tudatását kérték ki, — ennélfogva superintendens és főgondnok urak az emiitett egyházba laskói volt lelkészt Dányi Gábor urat rendelék. Mely rendelkezés felöl a gyöngyösi ref. egyház az elnökség által tudósittatván, viszont a gyöngyösi ref. egyházközönség f. évi május 21-én tartott közgyűléséből kijelentvén, miszerint „az egyházkerületi méltóságos s főtisztelendő elnökség ezen rendelkezését teljes bizodalommal fogadják", — Dányi Gábor urat felhivta superintendens ur a gyöngyösi lelkészi hivatalnak Pünkösd után azonnal elfoglalására. — •Egyszersmind inditványozza superintendens úr, hogy a mult 1864-ki közgyűlésen 39. sz. alatt tárgyalt jelentésben illetőleg folyamodványban kifejezett kérelméhez képest számos gyöngyösi ref. egyháztagnak illetőleg a presbyteri hivatal viselhetés jogától megfosztott három ref. egyénnek, egyfelől utasittassék közgyülésileg a Dányi ur hivatalba való beállításával megbízandó egyházmegyei küldött vagy küldöttség arra nézve, hogy ez a beállítás alkalmával egyszersmind tegyen intézkedést a többször emiitett egyházban rendes presbyterium választása és a lelkészi dijlevél kiállítása iránt, hogy igy az egyházi ügyek kerekei ismét a rendes útba igazíttassanak, másfelöl, hogy a mult évben folyamodott három egyháztag azon egyházkerületi büntetés alól, melynélfogva a presbyteri hivatal viselhetés jogitól örökre illetőleg 12 évre megfosztattak — oldassanak fel. «\ régül előterjeszté superintendens ur 20 gyöngyösi ref. egyháztagnak f. é. junius 11-én kelt folyamodványát, melyben felemlítése mellett annak, hogy nekik csere utján leendő lelkészváltozás igértetett, és ők szabad lelkészválasztási jogukról csak ily esetre mondottak le, kérik — hogy miután csere nem történt — mert Kiss Pál ur nem Dányi ur helyébe ment, tehát Dányi urnák a gyöngyösi egyházban való rendeltetése semmisittessék meg, hozzájuk egy időre csak segédlelkész rendeltessék, ennek meg nem engedhetése esetében pedig szabad lelkészválasztási joguk adassék vissza. •Az elnökségnek a gyöngyösi reform, lelkészhivatal körül követett eljárása teljesen helybenhagyatik, s Dányi Gábor ur gyöngyösi rendes lelkészül megerősíttetik. — Továbbá a Dányi Gábor ur beállítására kinevezendő egyházmegyei küldött vagy küldöttség a gyöngyösi egyházban ugyanazon alkalommal t. i. Dányi urnák a lelkészi hivatalba lett igtatása után a rendes presbyterium alakításához megkívántató intézkedések tételére, s a lelkészi dijlevél kiállításának eszközlésére megbizatik; egyszersmind kimondatik: hogy a mult évi egyházkerületi közgyűlés elé folyamodott három gyöngyösi ref. egyháztag kérelmének hely adatik, s azon reményben hogy ezentúl az egyház javára munkálandnak az 1862-ik octoberi egyházkerületi törvényszék által reájuk szabott büntetés alól feloldatnak, s folyamodók ezennel presbyterekül választhatóknak nyilváníttatnak, A mi végre az utóbb emiitett s Dányi ur gyöngyösre rendeltetésének megsemmisítését kérő folyamodványt illeti: ez mint a mely a hitelességnek semmi jellegével nem bir, s mely folyamodvány csak magán neveket mutat fel az aláírásban, ezeket is egy kézzel és tollal nevezve, az egyházker. közgyűlésének két rendbeli határozata ellenében — tekintetbe nem vétethetik. k.).Olvastatott a fentebb emiitett j.könyv 11. sz. a. levő határzat, mely szerint azon sérelmes ügy, hogy a szabadkai leány egyházban levő reformált iskola fenállhatása elébe az 179%-ik 26-ik törv. czikk ellenére polgári hatóság által a legsérelmesebb akadályok gördittettek, az iskola hivatalosan zugiskolának nyilváníttatott, a tanítónak nyolcz nap alatti eltávozás parancsoltatott, — orvoslás eszközöltetése végett az egyházkerülethez terjesztetik. •Az 179°/i-ki 26-ik törv. czikk 2-dik pontja a többek között igy szóllván: „ — liberum fore Evangelicis — in posterum ad illa etiam Loca, quae liactenus pro filialibus habita sunt, et cuncta illa in quibus Evangelici necessarium existimaverint . . . Templa . . . Parochiasque et Scholas sine ullo ulteriori recursu erigere" . . ennélfogva Szabadkán felállított iskolánk, melyet nyilvánosnak mind az illető egyházmegye mind egyházkerületünk elismer, nem zug — hanem törvényesen alapult nyilvános iskola, és e felől az illető polgármesternek tudósítására elnök urak felkérettek. 1.) A 20-ik sz. alatti végzés, melynél fogva azon helytartótanácsi 1864-ik márczius 18-án 633. sz. alatt, és 1864. május 29-én 39300. sz. alatt kelt s a kecskeméti polgármestertől az ottani ref. egyháztanácshoz, ettől esperes úrhoz küldött két rendbeli sérelmes intézmény, melyek a kath. lelkészek