Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1863. október 28. 29. 30. 31.
1863. October. 19 ennél tartoznak az intézet régibb tanulói is hiteles bizonyitványnyal igazolni netaláni elkésésöket; annak nem igazolhatása esetében a beirási díjt újból lefizetni köteleztetnek. 4. Ha valaki egy vagy más okból rendes iskolai bizonyítványát még meg nem szerezhette s igy annak előmutatása nélkül jelentkezik : legfölebb egy hónapi határidő elteltéig nyerhet engedélyt a tanári széktől a czélzott osztályban való leczkejárásra; de ha iskolai bizonyítványt még ekkor sem mutatna elő: azontúl az intézet kebelében számára hely nem adatik. III. Függés. 5. Minden tanuló különbség nélkül alatta áll illetékes egyházi és iskolai hatóságának s összes elöljáróinak; következőleg azoktól függést ismerni köteles. A mely tanuló ezen függést bármi szin alatt megtagadná : első izben komolyan figyelmeztetik; 2-dik izben neve az ifjúság előtt közhirré tétetik és szüléi értesíttetnek; 3-dik izben pedig, sőt ha az engedelmességet nyíltan felmondani merészelné, első izben is: az iskolából elküldetik s bizonyítványában erkölcsileg megrovatik. IV. S z á 11 á s. 6. Tanulónak szállást akár fogadni, akár változtatni, mindig csak az igazgató hírével és beleegyezésével lehet. Ha valamely szállás egy vagy más ok miatt kifogás alá esnék s a tanulóra nézve bármi tekintetből hátrányosnak tapasztaltatnék : annak megváltoztatását a tanári szék bármikor is elrendelheti. S ily esetben a tanuló szüléi a dolog felöl értesíttetnek. 7. §. Az intézet szállásain együtt lakók, ugy szinte a tápintézet növendékei kötelesek a ben-lakásra és a tápintézeti rendtartásra nézve megállapitott helyi szabályokhoz és törvényekhez mindenekben alkalmazkodni. 8. A városon kün-lakó tanulók magaviselete felöl azoknak koszt- vagy szállásadó gazdáik koronként megtudakozandók, és ha a náluk lakó tanulók vétségeit eltitkolni tapasztaltatnak, tőlük a tanulók az igazgatóság által elrendeltetnek. V. Tanítások hallgatása. 9. Köteles a tanuló kivétel nélkül minden kiszabott leczkeórán pontosan megjelenni. A ki egyes órákra nézve az illető tanártól, egy napnál hosszabb időre nézve pedig az igazgatótól Írásban kérendő előleges engedély, vagy utólagosan orvosi s egyéb hiteles bizonyitványnyal kiderítendő helyes ok nélkül leczkét mulaszt 1-ső izben: a tanár által magánosan megintetik; — 2-ik izben: ugyancsak a tanár által az osztály előtt nyilvánosan megdorgáltatik; — 3-d i k izben: a tanári szék elébe idéztetik s hanyagsága az ifjúságnak tudtul adatik; — 4-dik izben: a tanári szék által négy órai bezáratásra büntettetik, sőt ha jótéteményes, jótéteményének egy részétől is megfosztatik; — 5-dik izben: a tanári szék által hat órai bezáratással, és ha jótéteményes, minden jótéteményének elvesztésével is büntettetik; — 6-dik izben: az iskolai szék elébe idéztetik, az iskolából eltávolítás közelgő büntetésével megfenyegettetik s egyszersmind szülői tudósíttatnak; — 7-d i k izben: az iskolai szék által tizenkét órai bezáratással büntettetik; — 8-dik izben: az iskolai szék által elutasittatik. A ki kellőleg igazoló ok nélkül egy héten egynél több napon mulaszt, vagy a koronkénti vizsgákon, azaz leczke-felmondásakor meg nem jelenik : kettős fok szerint számítandó módon büntettetik. A mulasztás fokai pedig az egész iskolai év folyamára szólólag számittatnak. 10. Köteles a tanuló kiszabott iskolai munkáját pontosan elvégezni. A ki a koronkénti vizsgákon készületlenül jelenik meg s magát akár a tanulásban, akár a kiszabott Írásbeli dolgozatok elkészítésében hanyagnak bizonyítja be: első izben a tanár, második izben a tanári szék által megdorgáltatik. Ha készületlensége több izben tapasztaltatik : azon felül, hogy rosz osztályzatot kap, szülői is tudósíttatnak s más pályára lépése ajánltatik. 11. A tanítási órákon a tanuló illendő magaviselettel figyelmet párosítani tartozik. A ki társait, annál inkább a tanárt helytelenkedéssel vagy bármi pajkossággal háborgatni merészelné : ismételt megintés nem használása esetében, vétségéhez mért szigorú büntetéssel fenyittetik; a helytelenkedés nagyobb mérvben ismétlése miatt, az intézetből is kirekesztetik. VI. Isteni tisztelet és egyházi szolgálat. t- % r 1 * • » r Vasárnapokon s ünnepeken a nyilvános isteni tiszteletet, ugy szinte annak idejében az uri szent vacsorával élést egy tanulónak sem szabad elmulasztania. A theologusok s általában a 5*