Rádiófigyelő, 1944. március/1
1944-03-01 [1322]
/ LONDON 9.00 órai angol adásának folyt./ Bs/W PH 33. Londonban nindenesotre remélik, hogyha Sieti tábornok negpróbálna zavart kelleni Finnországban, akkor a finnek együttműködnének az orosz hadsereggel. Ez érthető is volna, mert ugyan ni mást kapott eddig Finnország a né ne te Irt ól, mint pusztulást, szenvedést és nyomort? Konmentárjának második részében Patr" *k Lacy foglalkozott Egyiptom ás Irak tiltakozásával a palesztiniai kérdést illetően. A két arab állán ugyanis a közelmúltban élesen tiltakozott az ellen a világszerte it t-ott felmerülő hir ellen, mintha az angolok Palesztinát önálló zsiőó állammá' akarnák nyilvánitaa i, h kommentátor szerint a Két arab állam százszázalékos arab politikát folycaft ós valószinülcg Palesztinát teljesen crab érdekterületnek tekinti, mivel e . , 'brittmandátum lakosságának jóval nagyobb része arab ,, Egyiptom ás Irak attól féln . hogy ha -Palesztina c.láll; zsidó . 'állammá válik, skkor az emiatt meginduló hatalmas bevándorlás rövid idő alatt többségre j-vttattja majd a zsidókat Paleszt inában. 1 Nyilvánvaló, hogy a brit kozmány, amely • cinciig reálisan nózto az eseményeket, nem alakíthat zsidó államot Palesztinától, anélkül, hogy előzőleg meg ne kérdezné az arab lakosság véleményét. Legfeljebb arról lehet szó, hogy egy független Palesztinát alkotnak, melynek kormányzatában a lakosság arányszámához képest egyfoamán^yessnek részt arabok ós zsidók. \. Bs/PV PH 33. L OND ON 9,45 órai Oszt rák'; adásábóli Az adás megismételte sz eddig OSSJÍ magyarnyelvű híradásban közölt propagaadaszólam-szerü hirt, amely szerint Budapest utcáin röplapokat találtak* A röplapok egy órát ábrázoltak, amelynek mutatója tizenkettő előtt egy percen állott. Ugyanilyen röplapokat találtak Szófia \ utcáin is a szövetséges légitámadások megke záópe előtt. -