Rádiófigyelő, 1944. február/2

1944-02-21 [1321]

/fi Z 0 F I A 19.30 órai b o 1 g & r adásának folytatása./ Ér/Hl ÍH 33. Az ellenség igyekszik a bolgár nép lelkületét megtörni, azonban reménytelenül- Mi együtt haladunk az esemé­nyekkel es legfontosabb föladatunk az, hogy megóvjuk a belső front /összeomlást ól. J. ot az garáz/ Ezután a miniszter megállapította, hogy két­ezer bandita.'/Tilkcdik Bulgáriában, ezek azonban nem folytat­hatják sokáig aüködésüke.,. A kormánynak eddig sikerült 1.600 főt belőlük ártalmatlanná tenni. A kormányunk van ereje és lehetősége ahhoz, hogy folytassa a küzdelmet ellenük, ,— A belügymim.üzter a továbbiakban az élelmezési helyzettel kapósolatbsn hangsúlyozta, hogy a bolgár embr.r sóhaj­áéin feküdt le éhesen. Vannak azonban ez oree ágban olyan elemek, akik a mostani,idűket kihasználva, milliókat igyekeznek hará­osolni, Ezek ellen a kormány megfelelő intézkedéseket tesz, amelyeket az egész bolgár nép helyesáLnl fog. Az uj államszerwel kaposolatosan a belügy­miniszter kijelentette, hogy ez nem uj párt akar lenni, hanem olyan szervezet, amely a nemzetre káros elemek ellen veszi fel a küzdelmet. Ez a szervezet ujabb erőt jelent a kormány száméra, Beszéde végén Hrisztov belügyminiszter egyesülésre hivta fel a bolgár nepat. Tudnunk kell - mondotta - hogy semilyen idegen állam nem rendezheti a bolgár ügyeket ugy, ahogy mi magunk. Ezután rámutatott arra az aranykorra, tmi I, Szimeon cár idejé­ben uralkodott Bulgáriában, Ugyanezt az állapotot megteremt-* hetjük ma is, I. Szimeon méltó utóda, II, Szimeon oár idejében is, ha egyesülve megtartjuk a belső frontot* A hallgat óság a miniszter beszédét nagy tet­széssel és helyesléssel fogadta. A miniszter tegnep este el­hagyta Biszét ós ma röggel visszaérkezett Szófiába, a kisóre­tében lévő személyekkel együtt, m

Next

/
Oldalképek
Tartalom