Rádiófigyelő, 1943. november

1943-11-29 [1318]

Ne/Ta Fa 33. LO N J 0 N 9*10 órai román adásában megismételte a magyar jobb' es baloldali képviselők e kormány politikájára vonatkozó bírálatának híradását. Az adás főbb hírei­nek közlése alkalmával is kiemelték ezt a híradást. Fa/Ta Fa 32. A GlBOR ÍR0F RAD.1Q mai adásábóli %A.z aradmegyei Nagyiratos községben bohitoot kézbe­sítettek Gulyás István gazdának. A gazda, mint annyi más magyar ember, itt Délordélybon, elgitározta, hogy inkább át szökik Magyar­országra,* de nom vonul be a t3tves román laktanyákba. Át is szö­kött. Egy éjjel azonban vás zojött azzal c. céllal, f hogy Itthon­t 1 maradt holmiait is magával viszi. Nagyon jól tudta, hogy ha a csendőrök el is fogják, jó pénz ellenében megint szökni engedik, | amint ez már számtalanszor előfordult a román zsandái-oknál és határőröknél.: Gyulás tehát visszaszökött Nagyiratósra, összecso­magolta a holmiját és megint elindult a határ felé> hogy "átlépjen Magyarország területére. Az egyik román csendőr meglátta, hogy Gulyás hatalmas osomaggal igyekszik a határ felé* Megállásra szó­lította fel. Gulyás megállt ós mint régi jó ismerősei, mosolyogva köszöntötte a csandőrt e : Az oláh zsandár szintén mosolygott,'ciga­rettára gyújtottak ás bőszéi-ettekti A csondőr ugy gondolta,hogy Bulyásnál értékos csuaag van, amelyet neg akart degának kaparin­tani, ezért egy óvatlan pillanatban Gilyás háta mögé került és lolőtte.' A halott embertől elvette a csomagot, laásnap reggel pedig az aradi ügyészségnél szószorint a következőket jolen^otto" Gulyás István, aki hónapokkal ezelőtt Magyarországra szökött, most vistza­tért Romániába és itt magát főbelőve öngyilkosságot követett ol^ de csomagját és fegyverét valaki ellopta"»! Az aradi ügyészség természetesen megelégedett ezzol a jelentéssel, hiszen végeredmény­ben egy nagyarral megint kevesebb van Románia terülotém»i Egész 'Dé lordéi - területén a?, oláh pópáknak, tanítók­nak parancsot adtak, iiogy tartsanak olőcdást a népnek Erdély román voltáról és a románok igazi tarodról* Az erdélyi románság körében elképzelhetetlenül nagy es elkeseredés és a józanabb rétog toljo­son belátja, hogy mennyire céltalan dolog Bukarest részéről az Erdélyárt való viaskodás,^

Next

/
Oldalképek
Tartalom