Rádiófigyelő, 1943. november
1943-11-19 [1318]
VÍh'/lT PH 33. M 0 3 Z K V A 17.45 órai román ' dá saból t Sh " > "* Genfi jelentés szerint Loren-. 3S főosoportvozető Bukarestbe utazott. Lorerao-í; a romániai német népközössóg vezetője Schmidt fogadta, Az SS főoseportvezető romániai látogatása 8zznl magyarázható, hogy Í.I román lai n ém et népközössé g kebelében nagy nyugtalanság uralkodik é s ^riTITó^ Lóren"^ as l'ocsoportvézetb látogatása- jelentőségteljes,mert éppen Sehuidt beszéde utón következett be, A* romániai német népközjöss\ezetője ugyanis beszédében hangsúlyozta, hogy a német népközössóg tagga l köp ül nagyon sokon k ihúzzák ma gukat az általános mozg ósítás alól ———. falLl*!ií8g~'£>&W-* főcsoportvezető rósztveBZ a romániai nóraet népközönsóg SS alakulatai által vomdec;!;/. *•. vonuláson, Ennek a felvonulásnak kettős oólja van ósped,-.^, he • megszilárdítsa a német 'nópközösso-g egységét és ráijesszen a románokra» »3 utóbbi időbenjiöbb tá-nadást intéztek'a Romániáhen tartózkodó SS katonák ellen, J_ ugyanis / felLóren'.c"'- állítólag felhatalmazták még arra is, hogy intézkedésekot foganatosítson a romániai nóm/c népköz ősség azetzüllésének negakadályozdsára, w m M Í J*tockholm$ <A NYA DAGLICHT ALLEHANDA oimü lap beszámol arróBt, hogy RománTb&ba n nagy pánik uralkodik az orosz előrenyomulás miatt és ? hogy ezrivel igényeli}' P semleges követségeknél a semleges országokba való beutazási vízumokat, Ezekért a vízumokért egyesek óriási összegeket fizetnek. Antone.apu nak sikerült semleges országba Í uttatnl családját és rokonait. UgylnTgT^tT fek Sz ffAtóüg 5U\yR m Tw4r**~ bí közé! lóVó fta#Brbngü tlfiítek is. A TAN oimü török lap szerint az oroszoknak ' a Dnyeperen törtónt átkelése fttgy nyugtalanságot keltett Romániában. Isztanbulba napont?, igen sok sürgöny érkezik Bukarestből, an* ly&ftn lakásoK biztosítását kérik a Törökországba szándékozó utazóknak, Romániából légi uton és más közlekedési eszközök segítéségével nagyössíegü pénzt ós értékes íjérgva^at továbbiI tankk a semleges országokba. Legutóbo légi uton igen nagyít Összegű pénzt küldött ki Antonesou semleges orsBágcKbá , Ezt apénzt i mostani uralma alatt harácsolta össze. Pigy elemremél tó, hogy Antonesou előayösebbnek találta értéktárgyait és pénzét semleges országokba kimenteni, ahelyett, hogy Németországba kUldte volna .ó^ /Folytatása következik./ 1 ~~~