Rádiófigyelő, 1943. augusztus/2

1943-08-19 [1314]

Ta 33, A G i S 0 R ÁRON RÁDIÓ mai adásábóll Érdekes a román közellátásügyi miniszter leg­újabb rendelete, amely szerint a paraszt-malmok osak egységes lisztet állithatnak elő. Ez azt Jelenti, hogy a román parasztok osak fekete kenyeret ehetnek, viszont-a magasabb osztályok válo-» gathatnak az elsőrendű lisztek között, A rom*y paratzt, az erdélyieket kivéve, a szó teljes értelmében ma is /abságban él, saját nyomorúsága rabságá­ban, Ez a román paraszt reggel, délben, este csak pu iszkét ezzik, Nagyrománia teljében is igy táplálkozott, ha pedig etló­gedetlenkedik, akkor majd egy sortűz megfizet , 1906-ban Európa szégyenére Romániában még parasztlázadás volt » s Avercsou ka­tonai halomra lőtték a szercnosótlen falusiakat, mé& ott is,ahol a lázadás már elült, * X I Déván, a Teleki-vásártéren a katonaság előtt y-gJ százados beszédet mondott, többek között hangoztatta, hogy annak az állapotnak, amelybe az ország jutott, a magyarok az okai, * Meg kell tisztítani az orsz'got ettől a sze­mét néptől - mondotta - a magját is ki kell irtani, mórt addig békéje ós nyugalma a roménságnak nem lesz, amié itt egy magyar van, Mégegyszer vissza kell térnünk az UNIVER8ULBAN mogjolent oikksorozatra, amelyben Paolisoanu ezt irta, hogy a román alkotmány 6, bekezdése minden egyos áll-íipolgér számára egyforma szabadságot, jogejt és kötolozettséget biztosit. Mi magyar kisebbségek akárhányszor próbáltukk orré a ravaszul megfogalmazót t alkotmányra hivatkozniy de román részről osak mosolyogta*k, Cikkso­rozatát Paolieeanu igy fejezte boi " Mindezek a konkrit adatok és tények bizonyítják a magyar kisebbség elUni gyűlöletünket Erdélyben. Az olvasó, miután ezekot az adatokat olvasta megértheti, hogy milyen utálattal-teszek pontot ennek a nemkívánatos felvi­lágosításnak a végére." Antonesou Mihály magyar nyelvű rádiója a napok­ban a "gyökorcs agrár reform"-ról adott olő, Mint mondotta az volt a oélja, hogy a paraszt birtokokat, községi ordőket és le­gelőket szaporítsák és a fennálló szooiálie igazságtalanságokat jóvategyók. Kimondotta, hogy havas vidéken 50, hegyeken 400, sik­ségon 200 kat, holdat meghaladó rész kisaj titás alá esik. Ezzel­szeniben Máramarosban megmarrdt Pop Simon 35,000,000 holdat birtoka, a Móo vidéken Zsufpka Vaszile 2,000, Mihail Oábor 4.000, Poposioso István 1300 holdas birtoka. ' -r

Next

/
Oldalképek
Tartalom