Rádiófigyelő, 1939. május-szeptember
1939-05-01 [1312]
1939. május 1. BIZALMAS! 3 « szám . / óra pcro Fa/Bi . A szlovákiai rád ióállomások 17.15-kor a pozsonyi május elsejei ünnepségről tielyszini "adást közvetítettek:. Az ünnepségen beszédet mondott Tuka Béla dr. helyettes kormányéinök. Tuka dr. beszédében május elseje ünnepének jelentőségét méltatta. Rámutatott különösen arra, hogy tavaly Szlovákiában má^jus elsején a legkülönbözőbb politikai pártok és frakciók vonultak fel, Mindennek ma már nyoma veszett, mondotta Tuka, mert egy szlovák non zet egy akaratát képviseljük. Tavaly ilyenkor még a hazug demokrata elvek és az osztályharc mellett tüntettek Pozsony utcái 5 . 7 Ahol tavaly még Prága diktált,ott ma már Szlovákia önálló kormánya áll. Igazqi hogy ez az egység nem teljes, a németek hiányoznak sor a inkból; ki s nézet el ti re s ' támadt TÓ" zö t'tüfc aminek követ ke ztéb o n_ német ek is j_ mi_ i s Jkülön vonultunk fel „és küTqn-különHínhep oljük "meg 'május "ólsejá t. Hogy'azonban egys'egünket mégis ddkumcnt'l3ük7"~3elogacionk resztvett a németek ünnepén, a németek viszont megjelentik miénken. Dokumentálni akarjuk, hogy vállvetve harcolunk egy eszméért. Erre fokozott mértékbon van szükség, hogy a XIX. század bűne a kapitalizmus és a szocializmus illetve marxizmus véres ás elkeseredett harcát végleg kipusztítsuk, ez..már.. Európa nagyrészánek\sikerült is és mi is mindent elkövetünk, hogy Németország példáját kövessük. Szlovákia sajnos . . ettől a harctól nem tisztult még meg teljesen és éppen ezért mindent el kell követnie, hogy a kapitalizmust és a marxizmust gyökeres- . tői kiirtsa. Tuka beszédében ezután részletesen ismertette a kapitalizmus és a marxizmus lényegét és hangsúlyozta a világháború előtti és a-világháború utáni rettenetes helyzetet és a teljes erkölcsi romlást. Hitler Adolf vezér és^kancellár volt az - folytatta Tuka aki kirántotta a világot vesztéből^ . Hitlerben nemcsak felszabaditónkat, barátunkat és védőnket,' nemcsak nemzetének megmentőjét, hanem az egész emberiségnek jóttevőjét kell látnunk.TUka dr.' ezután Hitler Adolf személyiségét, egyéniségét és küzdelmét méltatta. Tuka beszédében kiemeli, hogy szemére vetették, hogy ő volt az, vagy legalább is azoknak a sorába tartozik, akik Szlovákiát Hitlernek kiszolgáltatták.•Tuka feleletül a német viszonyokat, a szociális reformokat emelte ki.'Mindaz amit Németországban látott, arra£cl-_ja.z határozásra kényszeritette,hogy özeket a reformokat Szlovákiában is keresztül kell vinni.Tuka mérle;eli, J vajon képes-e és érett-e Szlovákia arra, hogy Németország hősének nyomdokába'lépjen s lépést tud e tartani Németországgal. Tuka ezután a szlovák kormány eddigi tevékenységét méltatta és leszögezte,hogy 60.000 szlovákj munkásnak biztosították a kenyeret, ami nem volt könyü, különösen azért^mert egyrészt pénzt kellett előteremteni,'másrészt a magyarok orvtámadásai fiatal hazánk cl lön minden erőnket igénybe vett'.'A suttogó propaganda is elkövetett mindentíhogy fclboritsa államunk belső nyugalmát .Kormányunk mind-ezeket az akadályokat ha nagyx erőfeszítéssel is,de legyőzte. Sok magyart és németet kellett elbocsajtanunk,ami azonban csak a cseh áralom lehetettlen gazdálkodásának volt a következménye. A szlovák kormánynak kellett mások bünaneit jóvátennie. - A magán vngyónt a kormán y pontosan ell enpj^aniiog.ja - mo ndotta Tuka - és kivizsgálja ar mindenki nek vagyoni helyzetet.,a^?j3l_ évhez vísÉzonyitva é s csak azo knak a vagyona marad: érintőtwlgM^p-M-A-^g^^l zóhyTtyál c, J hógy^iszl;~ségos uton szőröztek meg._ /Vy fy~Í#J&Z, A*'