Rádiófigyelő, 1939. május-szeptember

1939-06-05 [1312]

Tó/Sz A szlovák ia 1 rádióállomások 19.lOperckor szlováknyelven jelentették, hogy vasárnap, június 4-én Dévénvujfalun a', . Hlinka-ház felavatása; során az Ünnepségek szónoka KiJa&hbaum dr. J fj" a HLinka-párt vezértítkára' voltjaki hangoztatta, hogy a szrovák kormány elsősorban kenyeret akar biztositani a népnek; ehez azonban fegyelemére és megértésre van szükség. Beszéde további során megj egjszte/ hogy az ellen­séges propagandának az a szándéka, hogy nyugtalanságot keltsen a szlovák nép körében. "TPuchon Gáspár Tido iró mondott beszédet, amelyben kiemelte,'hogy a szlov&k állam mindenkivel barátságos kapcsolatokat akar teremteni, aki'az állam jogait és önállóságát elismeri.Aki azonban füg­getlenségünket, vagy szabadságunkat fenyegetné, a nemzet határozott ellen­állásával fog találkozni. Soha többé nem-akarjuk az elnyomottak és ide­gen uralomnak szolgáló szerepét játszani. X * K Az egyes szlovák minisztériumok szakbizottságai ma tanácskozást folytattak a közigazgatás'átszervezésének megoldásáról. Azzal az indítvánnyal fordulnak a kormányhoz, hogy aközigazgatás telje^átszer­vezését a jövő évre halasszák el. Ezek szerinra járási beosztás megmarad/ csak az országos hivatalt szüntetik meg, hatáskörét pedig az illetékes mi­nisztériumok veszik át. x-x-x­A rádió ezután Eriok német belügyminiszter^mogérko- ~. zésóről számolt be. /_Budapestro volé X 95 « Az egész magyar sajtó érdeklődése a budapesti Gold-~ berger gyárban a választások~óta első. sztrájk felé for­dul. A gyár 3000 munkása 25^-os béremelést követel,' hogy megfelelS élot-é szinvonalat biztosithasson magának. A nemzeti szakszervezetek teljes erő­vel támogatják a munkások követelését és munkásokkal együtt el vannak ha­tározva," hogy akaratukat minden körülmények között keresztül viszik.­Ezzel kapcsolatban a rádió az UJ NEMZEDÉK cikkét ismertette.' Ea/3z A p r á g-a i rádió állomás 19. órakor a csehnyelvü hírszolgálat keretében Erick dr.német'birodalmi miniszter Budapestre va­ló érkézésé/__fogadtatásáról számolt(& be. /_rcl és

Next

/
Oldalképek
Tartalom