Rádiófigyelő, 1938

1938-12-14 [1310]

Ha/Ha A1 szlovenszkói rádiók 19.40 óra­kor a ruszinnyelvü adás során jelent ették,hogy a budapesti rádió ugyan mérsékelte támadásait Kárpátukrajna ellen,de ahelyett most röpiratokkal árasztják el a városokat ós községeket,amelyek a kormány ós Kárpátalja ellen uszitanak. Munkács ós Perecseny környékéről a bemondó szerint tö­megesen érkeznek menekültek magyar területről,akik egybehangzóan állít­ják,hogy a Magyarországhoz csatolt területen éhinség uralkodik.A felsza­badító magyar hadsereg' egymásután börtönbe veti az ukránok vezető embe­reit.Igy néz ki a magyarok testvéri szeretete. A bemondó végül megcáfolta a budapesti rádiónak azt az állitását,hogy Baksay kanonok szembeszállt a Volosin-kormánnyal és nem tűzte ki a kárpátorosz zászlót.A valóság az,hogy Baksay volt az első,aki nem csak a templomra,hanem saját házára is kitüzette a nemzeti lobogót. / A pozsonyi rádió német hírszolgálatának folytatása. / Ta/Bi A Szlovákiában élő németeknek kötelességük, hogy Németország barátai­val együtt dolgozzanak. Ma már nem egyes nemzetek állanak egymással szemben,'' hanem nemzet csoport; az egyik csoport a zsidó bolsevizmus a másik a non zeti fasiszta ' világnézetű nemzeteket foglalja magába. Minden németnek kö­telessége, hogy az utóbbi csoport munkáját támogassa. A szlovákiai németek non akarnak alamizsnát elfogadni. A szlovákokkal való együttmüködéstkizárólag a két fél teljes egyenrangú­sága alapján akarják megval ósitani. Az együttműködésnek ezt z alapját kizárólag egy egységes törvényhozás adhatja meg. Ezért szükséges, hogy a németek a szlovákokkal együtt induljanak a választásoknál. Mindkét nép a szlovák is és a német is gazdaságilag egymásra van utalva. Éppen ezért a németek elvárják, hogy az együttmű­ködésre irányuló őszinte közeledésüket 'fenntartás nélküli becsüle­tességgel fogják a másik rész en'fogadni. Azzal a biztos tudattal szavaz­nak a szlovák kormány listájára, hogy a hátuk mögött álló Német-Biroda­lom mindig meg fogja védeni jogaikat, ha a szlovák kormány netalán meg­feledkezne a választásnál tanusi tott IOJJREÜitósukról. Egy'népcsoport csak akkor tud eredményt elérni, ha megfelelő erőt képvisel. Az erőt az egység adja meg, A szlovákiai - német­ségnek mindent el kell követnie, hogy egyse gos és igy erős legyen. A németek ereje nemcsak saját sorsuk kialakításánál fog döntő szerepet játszani, hanem ettől az erőtől függ eggsz, Európa jövendő sorsának ala­kulása. 3£ X X

Next

/
Oldalképek
Tartalom