Rádiófigyelő, 1938
1938-12-11 [1310]
/ Tiso beszédének folytatása,/ Tó/Bi Megszabadítottuk nemzetünket a csechoszlovakizmus átkos fikciójától és ezért nem fugjuk tűrni, hogy nemzetünk a jövőben bármii yen más rabságba..jusson^Soha többé rabszlogák nem leszünk és nem fogunk szolgálni'/senki idegcnnekát^öbjp.á, mert egyedül akarunk élni. Nagy örömmel tölt el a látvány, hogy a. . felsorakozott szlovák tömegben Itt látom német• polgárainkat is, akik évszázadok óta _y sorsközösségben élnek velünk, / a tömeg ekkor nagy ünneplésben részesítette a gyűlésen megjelent szlovákiai németeket,/ Német polgárainkat is áthatotta a nagy nemzeti érzés és nézzétek csak milyen szépen/ békésen állnak egy sorba a szlovákokkal, akiknek nemzeti érzése nem kisebb amazokénál, Uj Szlovákiában azt akarjuk, hogy a nmezeti jellegzetesség uralkodjék minden vonatozásban, A miniszterelnök ezután ismertette Szlovákia uj szervezetét és átformálását, mert az uj állam szociális berendezésű lesz ugyan, de nem szociallsztikus* A keresztény gondolkozás csak szociális államberendezést tűr meg. Az uj egységes és szlociális Szlovákia segélyezni fogja a nyomorgókat, munkát fog adni mindenkinek, de nem fog alamizsnát adni polgárainak, mert alamizsnát csak koldusoknak szoktunk adni. Hogy mindenkinek munkát adhassunk, tőkére van szükségünk, de nincs szükségünk nagytőkésekre. Itt meg kell jegyeznem - mondotta a miniszterelnök,hogy nem minden ember kapitalista, aki tőkével rendelkezik): kapitalista az, aki pénzét csak egyéni meggazdagodására használja fel és nem állit ja a közérdek szolgálatába. Ezeket a kiuzsorázó nagytőkéseket a közjólét érdekében el kell, ..... távolitanunk,Ismerek Szlovákiában olyan tőkéseket is, akik előtt kalapot kell emelni. Ez a tiszteletadás olyan embernek szól, aki tőkéjével kenyeret és munkát ad felebarátainak. Ilyen ember nem nevezehető kapitalistának, mert ő tisztességes munkása ner 7 ,ete jólétének, A tőkére-szükségünk van, hogy megalapíthassuk nemzetünk gazdasági függőt el ens égét. A legerély csehben fogunk azokkal a kapitalistákkal szemben eljárni, akik a népet rabszlogasógba akarják tartani, vagy kiuzsorázni. Az uj Szlovákia nacionalizmusa nem hirdet gyűlöletet senkivel azoraben. Keresztények és katolikusok vagyunk és ezért vallási parancsolatunké z kell alkalmazkodnunk : Szeresd felebarátodat, mint tenmagadatI Az uj Szlovákiában arra fogunk törekedni, hogy a szlovák kenyeret szlovák ember egye. A legutóbbi időkig a szlovák kenyéren arnyian osztozkodtak, hogy a szlovák nem jutott hozzá és csak nézni volt módjában. Nekünk jogunk van a szlovák kenyérhez/ Nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is félretolni azokat, akik a szlovák kenyeret eszik, de a szlovákoknak nem adnak belőle. Ha ezek az emberek az egyes politikai pártok jóvoltából nem ennék el a szlovák kenyeret nem volna .-my kit félretolni. Ha meghagyták volna nekünk kenyerünketma nem kclfcone senkit ellökdösnünk. Ez volt az elmúlt rendszer hibája. Erre az eljárásra kényszerítve vagyunk és ezért ez nem jelenti keresztényi programmunknak - hanem az elmúlt husz éves rendszernek dezaviálását. A legkeresztényibb tett, amikor visszájájuk a szlovákoknak kenyerüket ,• mert vallásunk parancsolja, hogy mindenkinek megadni mi őt megilleti. Hiábavaló volt és lesz ellenségeinknek az a reménye, hogy Szlovákia összedől és a mai rendszer nem marad életbe^A szlovák nemzet a napokban választja első törvényhozőjtestületét és a 'jövőben az Istenen kivül senki más nem fog törvényeket hozni a szlovákoknak,csak ők maguk / folyt, következik./ uOl