Rádiófigyelő, 1938

1938-10-31 [1310]

Ku/Ku A *p o z s o nyi és besztercebányai rádióállomások 19,30 órakor előbb ruszin, majd magyar nyelven foglal-" koztak BeCk lengyel külügyminiszter legutóbbi kji jelentéseivel és hang­súlyozták, hogy Beck kijelentései nagy feltűnést és megütközést kel­tettek egész Kárpátalján , ahol nagyfokú csaalódóssal fogadták a miniszter nyilatkozatát. Ez a nyilatkozat annál érthetetlenebb, mert a lengyel sajtó >. ..a legutóbbi tiz esztendő folyamán állandóan követelte az önrendelkezési jogotk azzal, hogy a kárpátorosz nép eléggé érett politikai tekintet bem; most aztán Beck kijelenti, hogy a ruszin nép még nem érett . ||i Ugyanebben az adásában polemizált a két állomás a varsói rádiónak azzala hirével, hogy Ungváron veres összetűzések voltak igen sok halottal és kijelentette, hogy a varsói rádió az ungvári lengyel konzulátus dteellé beosztott sajtóreferens utján meggyőződhetetett volna a hirek valőtlag és hazug voltáról. Néhány agitátor, akit külföldről pénzelnek, meg akarta kisérolni az ungvojd—^p^^e nir r ^ gyűlés egységének megbontását, de a cspportot sikerűit szétoszlatni , természe­tesen a-nélkül, hogy sebesülés történt volna, halálesetről nem is beszélve./ ' /Megjegyzés: Vasárnap már beszámolt erről az ügyről, de más formában, mert akkor azt közölte, hogy 3 közönség'maga tette ártal­matlanná a tüntetőket. A terroristákról szóló mai, 19,45 órás híradá­sának bevezetésében gúnyosan megjegyezte, hogy az ungvábri tűntetők^ ' megfékezésére nem kellett katonaság, mert arra elég volt négy csendőr. Tegnap még nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem kellett a karhatalmat igénybevenni./ Ku/Ku A szlovákiai rádióállomások/Besztercebánya és Pozsony/ 19;45 órakor uj köntösbe burkolták a magyar szabadcsapatokróL szélé hireilcet. Kenetteljes hangon, hosszú, prédikáció szerű beszédet mondott * á speaker. A beszédben ismételten hivatkozott a krisztusi szeretetre, a halottakról való megemlékezésre és arra, hogy sokan bizony hiába várják vissza kedves hozzátartozóikat t okM pédjjg közben jeltelen sirban elússzak örök álmukat, Közölték, hogy csak egyes elesettek személyazonosságát tudták meg állapi tani ós ezért csak azoknak a neveit közlik, akiknek személyazonossága minden kétséget kizárólag megállapítható volt. Ezt azért teszik, "hogy ha már kedves hozzátarto­zóik sir ját nem is kereshetik fel, kegalább odahaza mondhassanak lelkük üdvéért imát." Az elesettek ma közölt névsora: ' T Szentiványi -Deák Sámuel, szül. 19Q6 .II.26,nőtlen,filmszínész , Gyarmat u.öl. Kársai ^ajas , kb.50•éves,zászlős,Budapest Drogéria utca. Hjórincz József , kb.45 éves,gazdasági intéző,Bp,Szondy utca. Bárdos István , kb. 35-38 éves,zászlós,utóijára a ceglédi rakodóparton volt alkalmazásban. Szendrey József , kb.30 óves,tanitó Pélegyháfca. Pillér , 24-25 éves, további adatok ismeretlenek. Varga István ,'25 éves erdőőr,budapest i járás. Köry Pista ,kb.30 éves,budapesti lakos. Gazdag Laci,kb 33-35 éves, budapesti lakos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom