Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 1. szám
Jellegzetesen reneszánsz, ellentmondásos egyéniség a Paracelsus néven ismert Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus ab Hohenheim (1493-1541) orvos-vegyész, aki az elsők közt lázadva a skolasztikus orvostudomány ellen, igen sokat tett a gyógyítás elmélete és gyakorlata fejlődése érdekében. Ugyanakkor számos babonás tévtannal hosszú időre akadályokat is gördített a további fejlődés útjába. Nehéz megállapítani, hogy a modern kémia előfutára vagy éppen a mágikus aranycsináló volt-e az igazi Paracelsus. Vajon mennyiben volt megszállott természetbúvár és mennyiben ragyogó szélhámos? Hidegfejű, önérdekű csalóval avagy jóhiszemű, a tévutak kátyúiban vergődő, mégis a fény bizonyossága felé törekvő tudós életművével állunk szemben? A misztikus tudományok művelői az aranycsinálás mellett az élet vizének titkát is ígérték az embereknek. A természettől ellesett praktikák erőt, egészséget, hosszú életet és gazdagságot kínáltak. A hiszékenyek közreműködésével pedig igen sok csaló, sarlatán jutott mesés vagyonhoz. Tény azonban, hogy néha épp az aranycsinálás kísérletei közben születtek addig ismeretlen vegyületek, új felfedezések. Előfordult, hogy valaki a méregkészítés szándékával ült fortyogó re- tortái és lombikjai közé, és kísérletei nyomán orvosság született. A XVII. század első éveiben, a középkor aszkéziséből kilábaló és a természet megismerésére törekvő szemlélet volt az a szellemi környezet, melyben egy igen furcsa iromány látott napvilágot. A Fama Fraternitatis (Testvériség híre) című, latin nyelvű szöveg ismeretlen szerzője azt állítja, hogy a százhúsz évvel korábban elhunyt Christinus Rosacrux (Rózsakereszt) minden rejtett tudomány birtokában volt. Ismerte a fémek átalakításának módját, mindenféle bajt, nyavalyát, betegséget gyógyított, s mi több, az örök élet titka sem volt ismeretlen számára. Joggal kérdezhetnénk, miért kellett mégis meghalnia? Ám az ismeretlen szerzőt nem lehet zavarba hozni: Christinus mester halála nem volt igazi, csak egy kis elvonulás a sírkamrába, melyből kilépve majd tanítani fogja csodás ismereteit. Sírboltjára állítólag ezt íratta: „Százhúsz év múlva kinyílok.” S mint lenni szokott, Rózsakereszt feltámadásának „híre" ezt követően széles körben elterjedt. Sőt, azt is tudni vélték, hogy tanítványai világszerte nagy titokban aranyat csinálnak, gyógyítanak, életet hosszabbítanák. Az egyház ugyanakkor eretnekké nyilvánította őket, s kérlelhetetlen harcot indított ellenük. A rózsakeresztes testvéreket senki sem látta, félelemmel vegyes kíváncsiság és csodálat övezte őket. A láthatatlan társaság a Testvériség nevet feltételezett alapító-ősatyjáról származtatja. A rózsakeresztesek szimbóluma sötét kereszt és világos rózsa. Míg az előbbi az áldozatokra és megpróbáltatásokra, utóbbi a gyönyörködésre és jutalomra utal. Már egy kortárs felismerte, hogy Luther pecsétje erősen emlékeztet némely rózsakeresztes jelre. Ennek nyomán pedig az a téves következtetés született, hogy a Testvériség Luther Márton szellemi nyomdokain indult el. Semmi bizonyosat nem tudunk arról, hogy ezek a társaságok valójában hol működtek a század folyamán, és kik voltak a tagjai. Robert Fludd, a neves angol orvos és alkimista 44
