Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
A molnárcéh 1853-as táblájának eleje Magyarországon a céhszervezet XV. századi, szélesebb körű elterjedését az alföldi és dunántúli területeken a török hódoltság vetette visz- sza. Itt csak a török kiűzése után, a felszabadult területek benépesedésével indult meg a céhek nagyobb arányú szerveződése. Más mezővárosokhoz hasonlóan Hódmezővásárhelyen is a török kiűzését követő évtizedekben alakultak meg a céhek. Elsőként 1714-ben a csizmadiáké és a szabóké, akik 1720-ban még csak tizenketten voltak, de 1788-ban már kétszáznál többen. Közben újabb mesterségek képviselői is megjelentek. A békés időszak kedvezett az ipar fejlődésének, amit a mesterek növekvő száma mellett a céhek szaporodása jelez. A XVIII, században hét céh alakult, a csizmadiákat és a szabókat a tímárok követték 1733-ban, majd a szűcsök 1768-ban, a takácsok 1773-ban, a magyar szabók, szűrszabók és paplanosok 1776-ban, az asztalosok, lakatosok, kerékgyártók és kovácsok 1777-ben. A XIX. században a molnárok és az ácsok, a kalaposok, majd legkésőbb, 1848-ban a fazekasok hozták létre a maguk céhét. A kézműipar fejlődését a rendelkezésre álló nyersanyagok és a lakosság igényei határozták meg. A XVIII, száTÁBLAJÁRÁS A molnárcéh 1853-as táblájának hátulja zadban az egyik legfontosabb nyersanyagot a Vásárhelyen is számottevő állattartás adta. A bőr, a prém, a gyapjú alapvető nyersanyagai a csizmadia-, a tímár- és a szűcsmesterségnek. Helyi nyersanyagra épült a híressé vált fazekasság is. E mesterségek termékei elkerültek a távolabbi piacokra, míg a molnár-, ács-, faragó-, asztalos- és kovácsmesterek elsősorban a helyi igényeket elégítették ki, a parasztság életéhez, munkájához szükséges tárgyakat állították elő. E céhek tárgyi emlékeinek sajátos csoportját alkotják a céhbehívótáblák, melyek valójában jelvények. A céhmester ezek körbeküldésével hívta össze a céh tagjait a negyedéves gyűlésekre vagy egy-egy rendkívüli eseményre, például temetésre. Az üzeneteket „táblajárás" útján közvetítették, melyek során a legfiatalabb céhtag, a „szolgamestör" vitte a táblát meghatározott sorrendben a mesterekhez, vagy ők továbbították egymásnak. Néha az értesítendő tagok névsorát el is helyezték a táblában, mely névsor szerint haladt, ahogy a molnárcéh táblájában ma is olvasható: „Tábla járás és a tábla a szerint menjen a mint a nevek ki vannak írva és senkit el ne kerüljön." A nagyobb létszámú céhek több 38
