Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
világ állandóan hadiállapotban lévő városaihoz képest paradicsomi béke és nyugalom uralkodott, az életminőség magas szintjével párosulva. Itt még a bikaviadal sem olyan véres-gyilkos ösz- szecsapás, mint korunkbeli változata, hanem a termékenységistenként és egyben Zeusz egyik megtestesüléseként tisztelt bika ünnepe, rituális játék, leginkább a mai rodeóhoz hasonló „bikaugrás", amit nők is végezhettek, amint az egy edényen látható. E korszakban ugyanis megvalósult a nők egyenjogúsága, sőt némely vonatkozásban kiemelt szerep jutott nekik. A tárgyi emlékek tanúbizonysága szerint a knósszoszi nők nemcsak hogy szabadon részt vehettek a későbbi időkben számukra tiltott közéleti eseményekben, hanem a korban mérhetetlen jelentőségű papi kaszt tagjai is az ő soraikból kerültek ki, mi több, a Krétán tisztelt istenek többsége is nő volt. Talán a női hatalmi befolyásnak is része van abban, hogy a palotában kialakulhatott az a fajta „rokokó életstílus", melynek kifinomultsága minden Knósszoszba látogatót elbűvöl. Minósz székhelyén nyomát sem találjuk a korabeli világ harciasságának. Míg a többi város legfőbb építészeti jellegzetessége az a törekvés, hogy a hatalmi központokat minél erősebb véd- falakkal vegyék körül, Knósszosz építőinek ezzel nem kellett törődniük. Még a palota helyét is elsősorban esztétikai szempontok alapján választották ki. Az épület teljesen nyitott, s tekintélyét, hatalmát nem kükloptikus falak s egyéb védmű- vek jelezték, hanem művészi festményei, remekmívű fürdői és vízöblítéses illemhelyei. Már fekvése és mérete is nyugalmat sugárzott. A teraszosan kiképzett többszintes építmény, amely mintegy húsz négyzetkilométer nagyságú területen ezer helyiséget és tágas udvart foglalt magába, remekül simult a dombos táj képébe. Eredeti szerkezetét, a nyitott belső tér körül szabálytalan négyszög alakban elhelyezkedő, aszimmetrikus épületcsoportot lényegében nem bontották meg a későbbi építkezések sem. A régi palotához toldott új, a „labirintus” csupán a helyiségek számát növelte jelentősen, és az előzőek pusztulása után emelt harmadik is nagyjából ezekhez a régebbi mintákhoz igazodhatott. A palota északi bejárata Az épületegyüttes központja mindvégig a kultikus népünnepélyek tágas tere maradt, melyet folyosók, szentélyek, termek, kincstárak, fürdők és raktárak szövevényes hálózata fogott közre Az egykori palota kőalapon álló, favázzal megerősített agyag-vagy vályogfalú, lapos tetős építmény volt. Jellegzetes elemei a hosszú sorokban álló, eredetileg fából faragott, vörös színű, lefelé enyhén keskenyedő oszlopok. Fontosságukra, esetleg kultikus jellegükre utal, hogy gyakran ábrázolták őket vázaképeken, pecsétnyomókon, sőt, egy példányuk mása átkerült az első fennmaradt európai épületszoborba is: a műkénéi oroszlános kapu oroszlánjai közé. A minószi művészet csúcsteljesítményei a palota freskói. Az élénk színekben gazdag, lendületes vonalvezetésű képek pontos megfigyeléseken alapulnak. Leggyakrabban rituális jeleneteket, az udvari élet mozzanatait vagy természeti képeket ábrázolnak, nyugodt, hullámzó háttér előtt, áradó részletgazdagsággal, életnagyságú alakokkal. A freskók arról tanúskodnak, hogy a kor embere csodálattal és örömmel fordult a természethez mint az élet és a harmónia forrásához. Fontos témájuk az éltető és biztonságot nyújtó tenger a kecses delfinekkel vagy más állatokkal, akárcsak a szárazföld színpompás növényei, madarai. A fellelhető néhány harciasabb jelenet már mind későbbi korból való, amikor a hanyatló Knósszoszt a szárazföldről érkező, hódító akháj törzsek uralták. A palota végső pusztulásáig tartó rövid időszakban ők honosítják meg a katonásabb stílusú művészetet. A krétai főváros műalkotásai közül az iraklioni múzeum őrzi a változatos formájú ivóedényeket, a finom vonalú, szinte barokkos vázákat, a cizellált ékszereket, pecsételőköveket, szobrocskákat. Ábrázolásaik legtöbbször mitológiai vagy természeti témájúak, gyakran rituális jelképekkel, mint a bika, a kettős bárd és a keskenyedő oszlop. Mai állapotában Knósszosz ellentmondásos hatást kelt. Bár a minden korabelinél nagyobb alap- területű palota még romjaiban is lenyűgöző látvány, azonnal kitetszik, hogy jelenlegi képét — melyet a Knósszoszt feltáró angol régész, Arthur Evans alkotott meg — csak erős fenntartásokkal lehet hitelesnek elfogadni. Az épületből ugyanis eredetileg csupán térd- vagy derékmagasságú falak és szórványos freskótöredékek maradtak fenn: csak a kő tudott ellenállni a súlyos károkat okozó thérai vulkánkitörésnek, majd a végső pusztuláshoz vezető háborús rombolásnak és tűzvésznek. A látogató mégis fedett oszlopcsarnokokban sétál, zárt folyosókon bolyong, élénk színű freskókkal gazdagon ékesített termekben nézelődik. Evans tevékenysége nyomán a palota „újjászületett", amikor például az eredetileg fából készült részeket vasbetonnal pótolta, vörös olajfestékkel kente le az oszlopokat, faerezetesre mázolta a gerendákat, a raktárak fölé betontetőt húzott, s a freskókat a fennmaradt, majdnem egykorú ábrázolások alapján teljes egészében rekonstruálta. Még csak nem is jelezte, mennyi volt az eredeti. Az egész épület meglehetősen túlrestaurált — Evans régészeti szaktudása nemigen társult művészettörténeti érzékenységgel. Különösen az bántó, hogy nem tudni pontosan, hol a határ az eredeti, a valószínű és a feltételezett között, bár a látvány így valóban jóval többet érzékeltet az épület egykori állapotából, mint a pusztán az alaprajzot megmutató alacsony kőfalmaradványok tennék. DÖMÖTÖR ADRIENNE 36
