Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
Megszólaló agyag M adár alakú, belül üreges, kerek talpon álló agyagtárgy került elő Székesfehérvár Sziget városrészében. A középkori Alba Regia nyugati külvárosának délnyugati részén egy félsziget nyúlt a környező mocsárvilágba. Itt építették fel a Martyrius esztergomi érsek által az 1140-es években alapított kolostort, melyet Eufrozina királyné, II. Géza király felesége fejeztetett be az érsek halálát követően. Ö adományozta a kolostort a johannita lovagoknak, akik 1543-ig birtokolták ezt a területet. Az 1543-as sikeres török ostrom alatt súlyosan megrongálódott a kolostor és temploma, melynek köveit egy Szefer bin Musz- tafa nevű török fürdős vásárolta meg. A templom épületanyagából ugyan rövidesen fürdő épült, a johannita lovagok egykori falujának, a Szent Király földjének házait azonban feltehetően helyreállították, az ostromban elszenvedett károkat kijavították, ugyanis a török defterek lapjain továbbra is megtaláljuk a Szent Király utcája városrész elnevezését. A kolostor területén talált ötvöskemence tanúbizonysága szerint szorgos kézművesek dolgoztak itt. Az élet mindennapi jelenlétéről tanúskodnak a johannita kolostor romjait borító törmelékrétegen elterített kultúrréteg cserepei, edényei, használati tárgyai. Ezek közül került elő a 8,7 centiméter hosszú, négy centiméter magas, madár alakú agyagfigura, melynek farka csorbult, a feje letörött. A szürke színű szobrocska mintázása egyszerű, szárnyait bekarcolt vonalakkal jelezte a fazekas. A stilizált madáralak lába nem is látszik, csupán a testhez képest kicsiny méretű talp érzékelteti a lábak helyét. A madár alakú agyagsípok a XVI-XVII. század divatos játékszerei. Nem csupán a török által megszállt országrészben szerették a csipogó játékszereket, hiszen sok, változatos alakú példányt találtak Bécsben is. Mázas és máztalan formában egyaránt készültek a kerek talpon álló, csónak alakú madárfigurák, melyek szoros formai rokonságot mutatnak a székesfehérvárival. A bécsi állat alakú sípok egyik legnevezetesebbike azonban baglyot ábrázol. Felületét többféle színű máz teszi változatossá. A bécsi sípok a XVI. századra keltezhetők, de a fehérvári példány kora inkább a XVII. századra tehető a vele együtt előkerült edénytöredékek alapján. Némelyik állat alakú sípba vizet öntöttek, így megfújva csicsergő hangot adott. A vásárokon árusított holmit szívesen ajándékozták a gyermekeknek. A síp azonban egyfajta reklámcélt is szolgált. A vásározó fazekasok ezeket a sípokat fújva hívták fel a figyelmet portékájukra. A síp készítése látszólag nem igényel rendkívüli szakmai felkészültséget, különleges szerszámokat. A sípokat készítő fazekas azonban csak nagy szakmai tapasztalattal, biztos kézzel és gondosan megválasztott, megmunkált szerszámmal mintázhatott jól működő sípot. A csicsergő • agyagmadár elkészítéséhez egyébként mindössze két szerszámot használtak: egy hegyes kést és egy keményfából készült, meghatározott méretű bökő szerszámot. A megfelelően előkészített agyaghurkát a fazekas a bökőfával átszúrta. Ezután alakította ki az állatalakot úgy, hogy annak belseje a bökőszerszám alakját vegye fel. A beáramló levegő nyílását pontosan meghatározott szögben kellett kivágni a késsel ahhoz, hogy a síp majdan megfelelően működjék. A bökőfát csak az állat alakú síp elkészülte után húzta ki a fazekas. Gondosan kellett ügyelni arra is, hogy ne maradjon agyagmorzsa a síp légjárataiban. A bemetszett lyuknak is a megfelelő helyen kellett lennie, mert ha a légjárat görbe, a síp néma marad. Az állattest belsejében kialakított üreg formája határozza meg a síphang magasságát, mely az éles fütyülő hangtól az öblösebb, mélyebb hangig váltotakozhat. Ha a sípot úgy alakítják ki, hogy vizet töltenek bele, a kibocsájtott hang egészen hasonlatossá válik a madárcsicsergéshez. E többszáz éves hagyományt őrző figurák mostanában ismét népszerűek lettek, az agyag e formában napjaink vásárain is meg-megszólal. SIKLÓSI GYULA KÉP 1848-49-ből sok toborzó felhívást, mozgósító nyomatot, kiáltványt ismerünk. A gazdag anyagban azonban még ma is találni eleddig kellően nem méltatott, sőt ismeretlen valódi művészi értékeket hordozó munkákat. Ezek egyike Patak/ L. 1848-49-es toborzófestménye, amely a Sásdi Állandó Helytörténeti Gyűjtemény birtokában van. A 145X100 centiméteres olajfestményt remek szín- és ecsetkezeléssel, szigorú geometrikus kompozícióval formálta meg a mester. Felvonultatta a felkelt magyar társadalom különböző rétegeit, háttérben egy mezővárosi főutca, kétoldalt nád- és zsuptetős parasztházak és templomtorony. A kompozíció szabálytalan alaprajzú háromszögre épül. Baloldalt huszárruhában lovagló hadfi, jobbról lobogót tartó népfelkelő, a kezében nemzetiszin zászló Kossuth portréjával és a „Kossuth Lajos azt izente, elfogyott a regimentje" felirattal. A háromszöget lovagló nemzetőr alakja zárja le. Ez tekinthető a mü fókuszpontjának. Az előtérben ehhez csatlakozik néhány kaszás népfelkelő, majd nemzetőr és egy gyermekdobos alakja. Ezt a mértani alakzatot tölti ki a kiegyenesített kaszákkal fölvonuló jobbágykatonák sokasága. A közismert 48-49-es képi frazeológiát sajátságos hangulat, egyéni látásmód avatja egyedivé. Bár a képen a főszerplő maga a tömeg, sok figura mégis egyedi vonásokat mutat. Az alakok ruházata is oly gazdag, hogy akár viselettörténeti kordokumentumként szolgálhat. A festmény a forradalmi idők lendületében született, mégis művészi igényről, elmélyült műgondról tesz tanúbizonyságot. Az alkotóról egyelőre mindössze annyit tudunk, hogy Pataky L.-nek írta magát a kép alsó jobb sarkába. A festmény megmentése a sásdi Vajda család tagjainak érdeme, akik a zsuptetőben, a padlás zugában, a gerendák mögött rejtegették, majd egy évszázadon át őrizték. 1985. november 30- án özvegy Vajda Jánosné ajánlotta föl a gyűjteménynek. ZÓKA LÁSZLÓ 32
