Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
Egy és egynegyed százada, 1865. december 8-án született Jean Sibelius, akinek neve minden honfitársa számára egyet jelent a nemzeti kultúra kibontakozásával, a politikai önállóság kivívásával és ugyanakkor a nagyvilágra való kitekintéssel. Az országhatárokon kívül pedig sokak számára ez a név jelképezi Finnországot. A kis nemzetek rendszerint később kapcsolódnak be az egyetemes fejlődésbe, mint a kedvezőbb feltételekkel rendelkező, népesebb országok. így történt ez a finneknél is, részben azért, mert hiányoztak a nyugati civilizáció kialakulásával szorosan összefüggő művészeti élet külső feltételei, a polgárosodó városok s a műpártoló uralkodói udvar. Finnország évszázadokon át idegen hatalmak alárendeltje, olykor ütközőpontja volt, gyéren lakott, távol Európa jelentős művészeti műhelyeitől, önálló zenei élete csak a XVIII, század végén alakult ki. Az alig magára eszmélt nemzeti-művészi öntudat korszakában fényes csillagként jelent meg Finnország egén Sibelius. E csillag fénye még ma is világít, holott a zeneszerző élete utolsó három évtizedében már nem alkotott. Különös rejtély az idő előtt elhallgató muzsikus. A zene történetében Rossini példája kínál analógiát, de míg a „pesarói hattyú" alkotói vénájának idő előtti elapa26 dósára talán magyarázat forradalmi kiábrándulása, az önmagával és hazájával szinte példátlan összhangban élő Sibelius néma évtizedei minded- dik megőrizték e hallgatás titkát. Az olasz zene egy másik egybevetést is kínál: ahogyan Verdi jelentette az egységet és nemzeti önállóságot kivívó olasz nemzet számára önmaga megtalálását egy emberöltővel korábban, ugyanúgy tekintett Sibeliusra a finn nép nemzeti felemelkedésének, politikai talpraállásának idején, az első világháború utolsó éveiben. Ezen kívül Sibelius a finnek számára a Kalevala zenei illusztrátoraként és a finn táj zenei ábrázolójaként is fontos. Életútja szinte semmi különleges eseményt nem tartalmaz. Családjában nem volt muzsikus, neveltetését a többi finn ifjúéhoz hasonlóan a svéd kultúra hatotta át, s mint a zene történetében oly sok alkotó, Sibelius is jogi pályára készült. A helsinki egyetemen töltött évek alatt azonban már világossá vált számára zenei elhivatottsága, és a konzervatórium növendéke lett. Az itt tanultakat Berlinben és Bécsben egészítette ki (Bécsben Robert Fuchs és Goldmark Károly volt a mestere). 1893-ban tért vissza hazájába. Huszonnyolc éves fővel már öntudatos és elhivatottságát jól ismerő alkotó. Úgyszólván elsőként már a Kalevala anyagához nyúl: a zenekarra és kórusra írt Kullervo című szimfonikus költemény már ezt a világot idézi fel. (Sibelius élete végéig nem engedte nyomtatásban megjelenni e művét, akárcsak Leány a toronyban című egyetlen operáját.) A pályakezdő zeneszerző máris olyan remekművekkel jelentkezik, mint a Monda (En Saga) című szimfonikus költemény, az ugyancsak a Kalevala témáját feldolgozó Lemminkőinen-szvit, a széles körben méltán népszerű Valse triste, valamint a Karélia zenei világát feldolgozó nyitány és szvit. 1897-ben Sibelius egész életére szóló állami ösztöndíjat kapott, amely a zene történetében párját ritkító módon biztosította számára a gondtalan alkotás lehetőségét. Ez mentesítette a zeneszerzőt a hétköznapok nem ritkán megalázó küzdelmedtől, de nem óvhatta meg az alkotói válságtól, amely időben nagyjából egybeesett a nemzeti felemelkedés kezdetével. Századunk első évtizedében,-az európai zene forrongó újítási lázának, Richard Strauss úttörő jelentőségű színpadi műveinek és az Új Bécsi Iskola feltűnést keltő jelentkezésének idején érkezett el Sibelius szimfonikus életműve tetőpontjára a Negyedik szimfóniával, amelyben közép-európai tanulmányainak eredményeit összegezte. Alig egy évtizeddel később már új utat választ, egyetemes stíluskorszakát vezeti be a napfényes, életerőt sugalló Ötödik szimfóniával. Hatvanadik évével azonban egyszersmind munkásságának végéhez is elérkezett: Tapiola című szimfonikus költeményét már csupán néhány kórusmű követi, azután végérvényesen elhatalmasodik a csend. Még harminc évet élt ainolai magányában, immár saját emlékműveként viselve nemzete és a világ hódoló elismerését. Gazdag életműve korai szakaszában keletkezett legismertebb, valóban jelkép értékű alkotása, a Finlandia című szimfonikus költemény, amely eredetileg a Finnország ébred című szvit negyedik tétele volt. Ezt 1899-ben az orosz cári hatalom ellen szervezett mozgalom demonstratív előadássorozata számára írta Sibelius, a darab zárótételének a Suomi címet adta. Egy évvel később azonban ez a finálé önálló pályára lépett. Zenei anyaga a közhittel ellentétben nem népi dallamok idézetszerű felhasználásából alakult ki, hanem egyéni invencióból származik. Sibelius másképp viszonyult a népzenéhez, mint például Grieg vagy Dvorák. Az ö alkotói módszere inkább Muszorgszkij és Janácek útján halad: átéli és nem idézi népe zenéjét. Rokon Janácekkel a műveit jellemző rendkívül kifejező, beszédes dallamosság is. Közös viszont a skandináv zeneszerzőkkel az északi ember áhítatos természetélményének megörökítése. PÁNDI MARIANNE
