Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
SZENTÉLY A VILÁG KÖZEPÉN Delphoiban talán még a többi görög városénál is varázslatosabb atmoszféra ragadja magával az embert, hiszen - legalábbis az antik görögség hite szerint —, a világ közepén, a Föld köldökénél állunk. A Parnasszosz lenyűgöző, majdnem függőleges sziklafalait körülölelő szent hely a görög történelem és civilizáció fontos központja. Nemcsak azért, mert Zeusz dodonai jósdája mellett az itteni Apollón-templom volt a legjelentősebb korabeli jóshely, hanem mert a politikai értelemben meg nem valósítható görög egységet Delphoi egy időben szellemi egységgel tudta helyettesíteni. A szentély olyan, a görögség által elfogadott erkölcsi normákat közvetített, melyeket a későbbi századokban is irányadónak tekintettek. Papsága fellépett a háborús kegyetlenkedések ellen, elítélte a vérbosszút, óvta a mentelmi jogot. A templom védelmére és függetlenségének biztosítására szerveződött szövetség, az Amphiktüónia is a pánhellén eszme csírájának fogható fel. Delphoi tekintélyét persze mindenkori „védelmezői", azaz urai politikai téren is igyekeztek kamatoztatni, s a jóshely birtoklásáért négy szent háború is kirobbant. Mivel jóslatadásra csak meghatározott időközönként került sor, fontossá vált már a jóslatkérés sorrendje is. Amikor például, még a peloponnészoszi háború előtt, Delphoi papjai Spárta korábban nyújtott segítségét azzal hálálták meg, hogy biztosították számukra a promanteiát, vagyis a jóslatkérés elsőbbségi jogát, s erről egy kőbe vésett felíratott is készítettek, Periklész máris ott termett az athéni hadsereggel, s a delphoiak ugyanazon kő másik oldalára voltak kénytelenek rávésni, hogy a promanteia mégis Athént illeti meg. A jóslásban fontos szerep jutott a szent övezet két forrásának. Az Apollón jegyesének tekintett, ezért szüzességre kötelezett papnő, a Püthia a templomba bevezetett Kasszotisz-forrás vizéből ivott, hogy erőt nyerjen a szertartáshoz, míg a jóslatra várakozóknak a Parnasszosz egyik szurdokában eredő Kasztília-forrásból kellett inniuk, hogy megtisztultan fogadhassák a jóslatot. A Püthia egy háromlábú állványra, a tripuszra ült a szentély mélyén lévő sziklahasadék fölött, mely a hagyomány szerint az Apollón megölte sárkánykígyó testét rejtette magába. Az innen felszálló (valószínűleg kénes) gázak hatására a papnő ex- tatikus állapotba került, s néhány összefüggéstelen szóval nyilvánította ki „Zeusz akaratát". A templom papjai kiegészítették és hexameterekbe szedték az általa mondottakat, ám gondosan kerülték az egyértelműséget. A jóslatért ajándéknak nevezett fizetség járt: ez alapozta meg Delphoi mesés gazdagságát. A jóshely jelentőségét a mitológia is tükrözi: közismert az a rafinált jóslat, melyet Kroiszosz király kapott a perzsák elleni háborúja előestéjén, miszerint ha útnak indítja hadait, „egy nagy birodalom fog megdőlni”; a perzsák valóban letörölték a térképről Kroiszosz Lüdiáját. De ugyancsak a Püthiától kér tanácsot Kadmosz, midőn Thébai megalapítására készül; Oidipusznak tőle kell megtudnia az apagyilkosságra vonatkozó végzetes jóslatot; Héraklészre ő szabja ki vezeklésül, hogy a mükénéi király szolgálatába álljon, s végrehajtsa a tizenkét hőstettet. A görög-perzsa háborúk és más politikai konfliktusok idején rendre kikérték a Püthia véleményét. Még a legendásan bölcs spártai törvényhozó, Lükorgosz is Apollón delphoi papjaitól kér segítséget a város alkotmányának elkészítéséhez. Delphoi történetéről is maradt ránk egy mítosz, illetve annak különböző változatai. A legismertebb szerint a delphoi jósda eredetileg a Földanyáé volt, és Apollón erőszakkal ragadta el tőle, miután megölte az ott lapuló Püthón kígyót, aki korábban Apollón anyját, Létót fenyegette. A féltékeny Héra uszította e szörnyet Létóra, bosszút akarván állni Zeusz legújabb szeretőjén. Apollón tehát leszámolt Püthónnal, annak papnőjét, a Püthiát azonban megtartotta szolgálatában, amikor elfoglalta a szentélyt. Más forásokban Püthón nem ellenségként, hanem Apollón barátjaként tűnik fel, s e változatok szerint egy nőstény sárkány, Delphyné volt Apollón ellenfele és áldozata, s az ő neve őrződött meg a Delphoi helységnévben, mely etimológiailag az anyaméhhel van összefüggésben. Ez némileg rávilágít arra is, hogy miért itt van a szent Ompha- losz, a Föld köldökköve, a világ közepe. A történészek e mítoszokkal kapcsolatban arra a következtetésre jutottak, hogy hajdan az északi hellén törzsek (valószínűleg trákokkal és líbiaiakkal szövetkezve) betörtek a közép-görögországi Phókiszba, ahol a Földanya prehellén tisztviselőivel kerültek szembe, és sikerült elhódítaniok legfontosabb jóshelyüket. Elpusztították a jósda szent állatát, a kígyót, s a szentélyt Apollón nevében birtokba vették, de békéltető gesztusként meghagyták tisztségében a jósda papnőjét. Delphoi ezután egyre inkább kiépült. Az Apollón lakóhelyéül és a jóslás színteréül szolgáló templom, valamint a szent övezetben elhelyezkedő egyéb építmények néhány évszázaddal később már olyan kultikus és nevelési központot alkottak, mely igyekezett elősegíteni a görög eszmény, a testben és lélekben egyaránt fejlett ember valóra váltását. A templomtól délre, a völgyben emelt gümnaszion volt a testedzés színhelye, s itt találjuk a szellemi és fizikai megtisztulásra szolgáló fürdőt is. A rituális sportversenyeket a legfelső teraszon elhelyezkedő stadionban rendezték — ezt utóbb a rómaiak olyan alapossággal renoválták, hogy ma is szinte teljesen ép. Hasonlóan jó állapotban maradt fenn a szentély fölötti lejtőre épített, ötezer néző befogadására alkalmas színház. A jósda által sugalmazott erkölcsi normák mellett az ünnepek alkalmával előadott drámák voltak a legnagyobb hatással a görögségre. A delphoi színházban négyévente megrendezett Pü- thia-játékok jelentőségüket tekintve rögtön az olümpiai játékok után következtek. Ezek az ünnepélyek Apollón győzelmének állítottak emléket, s a költői és drámai versenyeken kívül a síp- és kitharaművészek, énekesek is bemutatkoztak. A templomhoz vezető szent út mentén álló gazdagon díszített kincsesházak, a faragott oszlopok, a pompás szobrok másfajta, de ugyancsak nagyszerű esztétikai élményt kínáltak. A húsznál is több kincsesház (ezek közül az athéniaké maradt fenn a legépebb állapotban) a különböző nemzetségek vagy városok fogadaljni és hálaajándékainak tárolására szolgált. Mitológiai témájú frízeik, domborműveik töredékei, melyek többek között Héraklész és Thészeusz hőstetteit ábrázolják, valamint több tucatnyi márványszobor maradványai a delphoi múzeumban láthatók. Az Ompha- loszt és az egyik leghíresebb görög bronzszobrot, az i. e. V. századi Kocsihajtót is itt őrzik, csakúgy mint a naxosziak jón oszlopát, a tetején ülő szfinxszel. Apollón temploma, mely a fallal körülvett szent kerület középpontjában áll, kétszer is elpusztult. Az első, még az i. e. VII. században emelt fatemplom i. e. 548-ban a tűz martaléka lett. Az újjáépítéshez szükséges pénzt a görögök közadakozásból kívánták előteremteni, de végül csak az athéni türannosz által elűzött Alkmaiónida-csa- lád bőkezűségének köszönhetően kezdődhetett meg i. e. 515-ben a tíz évig tartó építkezés. Ezt 20
