Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
VESZPRÉM A Közép-Dunántúl gazdag történelmi múltú városa Veszprém, melynek ősi magja az északnyugatról délkelet felé húzódó Várhegy volt. A mintegy fél kilométer hosszú, környezetéből körülbelül negyven méternyire kiemelkedő sziklás hegygerinc északnyugati pontján valószínűleg már évezredekkel ezelőtt épültek erődítmények. A Várnegyed egykor az északnyugati belső és a délkeleti külső várból állt. A mai Várnegyed a belső vár legdélibb pontján, a XVI. századi várbástya, a kora középkori fal maradvány és az ugyancsak középkori eredetű Tűztorony körül csatlakozik a jórészt a XVI. századtól kezdve kiépült környező városrészekhez. A veszprémi vár IX. századig visszavezethető múltjáról kevés megbízható adat maradt fenn. A Várhegy területén valószínűleg már a történelem előtti időben is laktak különböző ide települt népek. E feltevést a környékbeli urnatemetőkben talált újkőkori és bronzkori leletek, főként hamvasztási edény- és csontmaradványok támasztják alá. A Várhegynek és környékének kivételesen kedvező a földrajzi fekvése. A Bakony hegység keleti lejtője vadászatra és fakitermelésre alkalmas, a Balatonig terjedő lan- kás terület egy részén humuszos a termőtalaj, kedvező az éghajlat, a Séd pedig vizet ad. Emellett a Várhegy belső térségét három égtáj felől védi a hegygerinc. A római korban a mai Veszprém területe Kö- zép-Pannonia pretóriuma volt. A népvándorlás korában pedig főként avar törzsek laktak itt. Az avarokat leigázó frank és bajor hódítók Ot- rahu néven létesítettek erődítményt a Várhegyen. A honfoglaló magyarok emlékét ma is ismert helységnevek őrzik. Ilyen az Árpád leszár- mazottainak nevét viselő Tevel, Fájsz és Jutas. A honfoglalás kori Veszprémet a Képes Krónika csak említi, de Anonymus már egész fejezetet szentel ,,Beszprém”-nek. Leírja, hogy a magyarok a Dunántúlnak ezt a részét 900 tavaszán özönlötték el, Ösbő és Őse vezérletével. A veszprémi erődítmény ostroma Anonymus szerint, Bihar vára mellett, a honfoglalás legádázabb csatája volt. Az ellenfelet illetően a névtelen jegyző megállapítása pontatlan; az erődítményt ugyanis honfoglaló elődeink nem római hadaktól foglalták el, hanem az a frank birodalom előretolt keleti őrhelye volt. Rommaradványok tanúsítják, hogy a X. század első évtizedeiben már vár állott a hegygerinc északi pontján. Ezt a várat a Szalóki nemzetség tagjai lakták, tőlük Géza fejedelem vette birtokba, és tette fejedelmi szálláshellyé. Géza 997-ben bekövetkezett halála után két hercegi trónkövetelő: István és Koppány lépett fel utódlási igénnyel. Egymás ellen vívott csatározásaikból átmenetileg Koppány került ki győztesen, aki ezután az István lakta veszprémi várat vette ostrom alá. A védők hősiesen kitartottak, míg Hont és Pázmány vezérletével Esztergom felől meg nem érkeztek a felmentő seregek, amelyek leverték Koppány hadait. István király felnégyeltette a trónkövetelőt, testének egy darabját a vár kapujára szögeztette ki. A veszprémi vár az államszervezés idején megyei székhelyként jutott fontos szerephez, a királyi család is gyakran megfordult itt. Az 1002- es pannonhalmi és az 1009-es veszprémi birtokadományozásról szóló oklevél bizonyítja, hogy az István alaVÁRA pította veszprémi püspökség az ezredfordulón már működött. A hegygerinc földsánccal körülvett peremén belül kőépület állt, amely ispánsági és püspökségi székhelyül szolgált. A világi és egyházi hatalom képviselőinek ide költözése idején szentelték fel azt a kápolnát, amely egy honfoglalás kori templom helyén épült. Ez a kápolna egyes vélemények szerint azonos a korábban Szent Mihály templomnak, később Szent György kápolnának nevezett egykori körtemplommal. 7
