Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
ám belül a pompás cédrusfafaragások, gipszből formált arabeszkek, a színes mozaikcsempe és a külföldről hozatott, dúsan faragott márvány már az arab díszítőművészet erőteljes hatását mutatják. írásos emlékek híján, meg a stílus és az építőanyagok sok évszázados változatlansága miatt a ma is látható kasbák korát ugyan nehéz pontosan megállapítani, de az bizonyos, hogy több száz évesek is vannak köztük. A hajdani erős várak védelmi szerepe mára megszűnt, lakóik a városokba költöztek, vagy önálló otthonokat építettek maguknak. Sok kasba már teljesen lakatlan, másokban legfeljebb néhány család él, de erejüket már meghaladja az óriási építmény gondozása. Csonka tornyok, lehullott vakolat, bedőlt falak jelzik a gazda hiányát. Az állam is csak az utóbbi években kezdett el foglalkozni helyre- állításukkal. Tinerhirben például szállodává alakították a harmincas-ötvenes évek franciabarát pasája, Glaoui kasbáját. Ősi berber építkezési formát őriznek a hegyoldalakba teraszosan épült, legtöbbször csak keskeny, poros ösvényeken megközelíthető paraszti települések, a kszarok. Ezekben az egyes családok két-három szintes, terméskő házaikat olyan szorosan építik egymás mellé, hogy azok is szinte erődítményt alkotnak. A kis házak lapos tetejét faágakból és különböző, szalmaszerű növényekből készítik. A homlokzat gyakran vakolatlan és mindig egyszerű, sima, legfeljebb az ajtó- és ablaknyílásokat mázolták körül fehérrel, az ártó szellemek elűzésére. Egyes területeken kialakultak helyi díszítési szokások, mint például a Marrakech környéki Ourika- folyó völgyében, ahol a homlokzatokat sgrafitto- eljárással készült geometrikus ábrák díszítik. Ezek a berber szőnyegekről ismert motívumok eredetileg termékenységszimbólumok voltak. E kis paraszti falvak egyhangúságát nem oldják fel tarka virágok, a házak körül nem zöldell konyhákért. Az egyetlen, ehető termést adó növény, amely még ezzel a forró, száraz klímával is dacolni tud, a fügekaktusz, vagy ahogy a helybeliek nevezik, a berber füge. A víz, villany nélküli településeken ember, állat egyaránt kemény küzdelmet folytat az életért. Turbános, dzsellabás férfiak, büszke tartású, fedetlen arcú asszonyok döcögnek a poros utakon, szamárháton a legközelebbi patakig, forrásig vízért, s a tüskés, vad euphorbia (kutyatej) csoportjai között csoda, ha valamit is találnak a legelésző, sovány kecskék. E falvak sorsa az elnéptelenedés, míg távolabb, az egyébként nagyon ritka, nyáron is vizet adó folyók, vádik mentén városias települések alakultak ki. A folyó partján telepített óriási pálmali- getben, a datolyafák árnyékában minden család megtermelheti legalább a saját konyhájára elegendő gabonát, búzát, kukoricát, zöldséget, s a városi élet is szolgál munkalehetőséggel az itt élőknek. A jobb mód a települések külső képén is meglátszik: egyre-másra épülnek az új házak, sokszor már betonból és téglából. A kszarok teraszos, erődszerű elrendezése a hegyoldalakban még vissza-visszatér, de a házak nagyobbak, tetőteraszuk, tágas belső udvaruk van, s némelyiket még az egyik oldalon kis torony is díszíti. Az Atlasz-hegységet elhagyva, még délebbre, a sivatag szélén, sokszor harminc-negyven kilométert is utazhatunk anélkül, hogy emberre akadnánk. Legelésző tevecsordák emlékeztetnek a hajdani karavánutak közelségére, melyek évszázadokon keresztül biztosították a kapcsolatot a sivatag és a Földközi-tenger partvidéke között. Ma ez az ország leggyérebben lakott vidéke. A lapos fennsíkon a megváltozott terepviszonyok eltérő építkezési módot alakítottak ki. Nem erődszerű, emeletes házakat látunk itt, hanem egymástól keskeny sikátorokkal elválasztott, nagy alapterületű paraszti portákat, melyeket háromnégy méter magas fal határol, szemérmesen rejtve lakóik magánéletét a külvilág elöl. A falakon csak egy-egy szűk, kékre vagy zöldre festett bejárat van, s a belül levő lakó- és melléképületek lapos teteje sem emelkedik a fal fölé — ezekbe fény kizárólag az udvar felől hatol. Az építőanyag kőzúzalékkal kevert homok, amit zsaluzódeszkák között döngölnek, majd harminc-ötven napig tartó locsolással tömörítenék. Ez a vastag fal még a legnagyobb nyári melegben is hűvösen tartja a lakásokat. A kis falvak képéhez hozzátartozik még a lakóházakon kívül egy-két apró, mindenes üzlet, ahol szinte mindent lehet kapni, kivéve az alkoholt, ami a Korán tilalma miatt egész Marokkóban elérhetetlen. Forró mentateát, nyolc-tíz féle üdítőitalt kínálnak helyette a parányi „éttermekben". A falvak rendjére egy elöljáró és négyöt fős katonai helyőrség vigyáz, ellátva a csendőri feladatokat is. A kusza, tömbszerű falaikkal távolról kihalt romvárosokra emlékeztető településeken csak egy épület magasodik a többi fölé, a négyszögletes alakú minaret. Hívó szavára az imatermekben összegyűlt tömeg ezen a vidéken berber nyelven mondja a közös imát, jelezve, hogy a sok keveredés ellenére és az iszlám birodalom részeként is, a berber nép büszkén vállalja saját nyelvét és hagyományait. DETTRE ERZSÉBET Kasba-rom a Magas-Atlaszban • -- . » . A ■ • - - ^. S3____-.I Mfcyj.a t_• —__iái------
