Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
KÉT LOVAS ,,A rendlovag egyesítse önmagában a bárány szelídségét az oroszlán bátorságával, a szerzetest a lovaggal” — fogalmazza meg a rendlovag eszményét Clairvaux apátja, Szent Bernát. A templomosok rendjét franca lovagok alapították Hugues de Payens és Saint Omeri Gottfried veztésével, az alapítás éve pedig 1118-ra vagy 1119-re tehető. A jeruzsálemi pátriárka kezébe letett fogadalomban a lovagi és szerzetesi minőség nemesen ötvöződött: a rendtagok a szegénység, szüzesség és engedelmesség mellett a szent sírhoz zarándokló jámbor keresztények fegyveres védelmére is kötelezték magukat. Főnökük, a magister mili- tae Hugues de Payens lett. A rendtestvérek jámborsága, buzgósága II. Balduin jeruzsálemi királyt arra indította, hogy a Salamon egykori temploma helyén épült palota egyik szárnyát a rendnek ajándékozza — a templáriusok elnevezés is innen ered. öltözetük nyolszögletű vörös kereszttel ékes fehér vászon köpeny, fehér övvel. Címerük fehér mezőben vörös kereszt, ezért „veres barátoknak” is nevezték őket. A rend pecsétjén eleinte a templomot, később a „két lovas egy lovon” ábrázolást találjuk. Ez utóbbit egyesek a rendalapítás korát jellemző szegénység jelképének vélik. Rendi szövetségüket 1127-ben II. Honorius pápa erősítette meg, majd a következő évben clairvaux-i Szent Bernát dolgozta ki a szervezet szabályzatát, mely a későbbi, állítólag hetvenkét cikkelyből álló ren-. di statutum alapját képezte. A rend a XIII, században két részből, a vitézkedő arisztokratikus és a papi szolgálattal, valamint betegápolással foglalkozó polgári elemből állt. Később hármas tagozódás alakult ki, lovagok, papok és szolgáló testvérek tartoztak a rendhez. Lovacj csak nemes származású és feddhetetlen előéletű ember lehetett, míg a szolgáló testvérek a polgárság soraiból kerültek ki. A rend élén a hercegi rangú nagymester (magister templariorum) állott. Rangban utána a tartományok élén álló nagyperjelek, azután a baillik (perjelek, komturok) következtek. A nagymester hatalmát korlátozta a mellette működő generális-káptalan és a jeruzsálemi kon- vent, mert fontos ügyekben csak ezek beleegyezésével dönthetett. A tartományok főnökei, a nagyperjelek mellett is káptalanok működtek. A kezdetben alamizsnáért kolduló szegény harcosok rendje alig két emberöltő múltán már órási vagyon felett rendelkezett. Tekintélyét a pápák pártfogása és a rend tagjainak buzgalma alapozta meg. Ennek köszönhetően pedig az adományok a világ minden tájáról érkeztek és gyarapították a rendvagyont. Mindemellett nemzetközi hálózatokon keresztül virágzó kereskedelmet folytattak, és EGY LOVON jövedelmező bankügyleteket is lebonyolítottak. A Szentföldről való kényszerű távozást követően a rend tagjai Jean de Gaudin nagymester vezetésével Ciprus szigetére költöztek. A rend fejlődését jellemzi, hogy ekkor, a XIII. század végén egyes szerzők szerint húszezer lovagot számlált, hétszáz kápolnája és kilencszáz komtursága volt. A korábban kitüntetett megbecsülésben részesülő, érdemes lovagoknak azonban egyszercsak igen rossz hírük támadt. Szóbeszéd tárgya lett inkább csak állítólagos erőszakosságuk, erkölcstelen életmódjuk, fennhéjázó büszkeségük. Közrejátszhatott eben az, hogy a lovagok Szent János lovagjaival való állandó viszálykodásuk miatt végülis magukra vonták a fejedelmek haragját. Persze nem kis szerepet játszott az irigység, melyet a templomosok gazdagsága szült és táplált. A gyűlölet és irigység akkor hágott tetőfokára, amikor 1306-ban, Jacques de Molay nagymester alatt a templomosok Párizsba költöztek. Szép Fülöp francia király — minden bizonnyal javaikra áhítozva — két feljelentés alapján, 1307. október 13-án a franciaországi templáriusokat nagymesterükkel együtt fogságba vetette, a rend birtokait pedig lefoglaltatta. A fő vádpontok szerint két Istent imádnak, Krisztusban nem hisznek, a Baffomet- bálványt imádják, az Úrvacsorát kigúnyolják, természetellenes kéjelgésnek hódolnak. Kétséget kizáróan sohasem sikerült tisztázni, volt-e alapja a vádaknak. A kínpadon kicsikart vallomások nem tekinthetők perdöntőnek, a vádaskodás pedig többnyire a rendből „kiugrott" vagy éppen kitaszított rendtagoktól indult. A leírások szerint valóban előfordult, hogy a rend saját érdekeit helyezte előtérbe a keresztény gondolat rovására. Továbbá az sem zárható ki, hogy egyes lovagok erkölcstelen életet éltek, esetlég varázslatokat űztek, ám megcáfolhatatlan bizonyítékokat a vád ezekkel kapcsolatosan sem tudott felmutatni. V. Kelemen pápa ellenezte Fülöp irgalmat nem ismerő eljárását, ám a nyomásnak engedve, 1312- ben kelt bullájával végül eltörölte a rendet. Éveken át folyt a per. Az akták végleges lezárása előtt Fülöp király még több, mint félszáz olyan lovagot égettetett meg, akik a kínpadon sem voltak hajlandók vallomást tenni. Jacques de Molay nagymestert 1313. március 13-án küldte máglyára. A feloszlatott rend birtokait Európa-szerte részben az illető országok, részben más rendek javára foglalták le. A templáriusokra emlékeztető építmények egyik leghíresebbike a londoni Temple, mely 1184-ben a lovagok lakhelyéül szolgált. ALBRECHT GYULA Templomos lovag 36
