Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
A ludak fészkelőhelye A vörösnyakú lúd tundráin költ Északnyugat-Szibériában. Létszámukat a második világháború éveiben alig ötvenezer példányban mérték fel, és ez a szerény mennyiség azóta már felénél is kevesebbre apadt. A vörösnyakú ludak ősszel hagyományos útvonalon vándorolnak délre, ahol a Kaspi-tenger azerbajdzsáni és iráni partvidékén várja őket a telelőhelyük. Kisebb hányaduk Európába, a Közel-Kelet és az Aral-tó felé is eljut. Különösen az utóbbi évtizedekben követik mind többen ezeket a mellékutakat is, amióta a belterjesedő mezőgazdálkodás a Kaspi-síkságon fokozatosan átalakítja a vadlibák élőhelyeit. A vörösnyakú ludak már nem egyszer feldolgozott vonulási és telelési körülményeinek ismeretében joggal merül fel a kérdés: négy és félezer évvel ezelőtt vajon hogyan találkozhatott a művész ezzel a libával a Nílus mentén? Talán a medumi előfordulás is olyan egyedülálló eset volt, mint a tizenkilencedik században feljegyzett kettő? Ha igen, akkor kivételes szerencséje lehetett a sírkamra díszítőjének, aki ezzel a látványos madármodellel a szalmakazalban tűt talált. Felmerül azonban egy másik lehetőség is: nincs kizárva, hogy valamikor az ókorban ennek a madárnak a jelenleginél még sokkal kiterjedtebb volt a fészkelőhazája. Akkor pedig a téli szállása is ehhez igazodva a mostaninál nagyobb területeken oszlott meg. Ez bizonyára együtt járt a gyakoribb, távoli szerte kóborlás valószínűségével, így Egyiptomban is többször előfordulhatott. Ez is, az is csak feltevés, nincs lehetőség a bizonyításra. A medumi síramrából ismert ábrázolás azonban mégis foglalkoztatja a természetvédelmet. A vörösnyakú ludat a kipusztulás veszélye fenyegeti, és a fennmaradását szolgáló kutatások számára sokatmondó volna a régmúlt életkörülmények ismerete is. Amíg azonban leletek nem szolgáltatnak ehhez kézzelfogható bizonyítékot, titok marad a világ egyik legritkább lúdjának óegyiptomi felbukkanása. STERBETZ ISTVÁN 23
