Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 1. szám

Szenna Fokt<S A magyar református falvak temetőinek jelleg­zetes sírjele a faragott faoszlop, a kopjafa. Az elnevezés Erdélyből ered, ezt a magyar népnyelv nem ismerte, a fából faragott sírjelet fejfának hívta. Ma a kopjafát-fejfát a nemzeti jelleg saját­ságos megnyilvánulási formájának tekinthetjük. Egyes néprajzkutatók még a kereszténység fel­vétele előtti időkből eredeztetik. A fejfaállítás ősi szokását a kereszténység visszaszorította: kialakult a templomok köré temetkezés, és a sírokra keresztet állítottak. A végvári katonák azonban elesett bajtársaik sírját harci fegyver, lándzsa, kopja betűzésével jelölték. Innen ered­het a kopjafa elnevezés. A reformáció térhódí­tása nyomán, a temetőkben is jelezni kívánták az eltemetett vallási hitét, és általánossá vált a faragott fejfa állítása, míg a katolikusok tovább­ra is keresztet helyeztek hozzátartozóik sírhe­lyére. Alakja, formája, mintázata tájegységenként, fal- vanként eltérő. A faragás jelzi, hogy a sírban férfi, nő vagy gyermek nyugszik. A fejfa lapjain Verőcemaros Monor

Next

/
Oldalképek
Tartalom