Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
Az Egyiptomot ábrázoló szegmens illusztrációja Tizenötezer könyvet és 237 kódexet hagyott örököseire Savoyai Jenő herceg 1737-ben bekövetkezett halálakor. A legértékesebb darabok egyike a Peutinger táblának nevezett, ma tizenegy különálló táblán őrzött pergamentekercs, az ókorból fennmaradt egyetlen képes úttérkép volt. Olyan világtérkép, amely több ezer, s köztük sok, már nem létező lakóhelyet tüntet fel. Térkép, amely a római birodalom nagyságáról ad képet, összesen mintegy nyolcvanezer római mérföldnyi, azaz százhúszezer kilométernyi vonulási utat ábrázol, s felöleli az egész római birodalmat. A mai térképektől eltérően nem igyekszik az országok alakját és a helységek földrajzi helyzetét valósághűen ábrázolni. Akárcsak Hérodotosznál, a világ itt is Keletről Nyugatra szélesebb, mint amilyen hosszú Északról Délnek. Mindezek ellenére jól kezelhető, áttekinthető útitérkép volt, de szélesebb körű használata is feltételezhető. Lehetett éppúgy katonai, mint postajárati térkép is, használhatták iskolákban, noha, mint egy mél- tatója megjegyzi: „inkább fogant a tábor zűrzavarában, mint az iskolák műveltségének porában", de békés polgári alkalmazására utalnak fürdő és templomábrázolásai. Hosszú szalag alakja lovon utazás közbeni használatát tette lehetővé. Császárok és császári hivatalnokok használhatták ellenőrző útjaikon éppúgy, mint magánemberek a fürdők megközelítéséhez, szolgálhatott kereskedelmi és közlekedési célokat. A benne megrajzolt utakon járt a ma is méltán csodált kiváló római postaszervezet, a Cursus Publicus is. Vonalas, a mai térképek formájától messze elütő ábrázolását torznak, nyersnek is tarthatnánk, mégsem tagadható, hogy roppant szellemes elrendezéssel készült. Különösen értékesek adatai, a távolságokat jelző számok, nevek, az írásmód, a helységek jelentőségének jelzése. Minden ábrázolt út Rómából indul ki, hogy aztán néhány ß szisztematikusan kiválasztott irányponton ismét egyesüljön, (gy Gibraltárban, Herkules oszlopainál vagy Cádizban összeér az összes európai és afrikai, a többi út pedig a másik oldalon, a szíriai Antiochiában. Az iránypontok megrajzolása után a fő közlekedési, majd az ezeknek alárendelt utak berajzolása következett. Miután az utóbbiak számára kevés hely maradt, cikk-cakkban, minden geometriai arányt nélkülözve kerülték föl az országok és provinciák, mert az ábrázolandó anyag mennyisége befolyásolta a térkihasználást, így lett a Földközi- és az Adriai-tenger többnyire csak ujjnyi vastag sáv, de még az óceán is körben a lapok szélén, ahogy a korabeli elképzelés szerint az egész földet körülveszi. Ilyen ábrázolási koncepció mellett nehéz lett volna a folyókat és hegyeket pontosan feltüntetni, és az utóbbiak is csak úgy jelennek meg, mint a folyók eredethelyei. Mindemellett mégsem értéktelen a tabula földrajzi szempontból sem, végül is igen sok hegy, folyó, tenger, tó, provincia és nép nevét őrizte meg, habár a gyakorlati célon kívül eső mozzanatokat meglehetősen elhanyagolja, ösz- szességében áttekinthető, jól kezelhető, a gyakorlatias rómaiak vele szemben támasztott valamennyi igényét kielégítő térkép. A három császári székhelyet, Rómát, Konstantinápolyi és Antiochiát a jelentőségéhez méltó módon ábrázolja a térkép. Dekoratív vignetták, képjelölések mutatják meg a birodalom fő városait, egyéni jellegzetességeik föltüntetése nélkül. A városokat leggyakrabban kéttornyú ábrák jelzik. Négyszögben medencét körülvevő, elöl fallal lezárt épületek a fontosabb fürdőket, más, különlegesebb stílusú építmények a katonai táborokat, jellegtelen rajzok nyilvános magtárakat, néhol téglaégetőket, forrásokat, tengeri kikötőket, világítótornyokat jelölnek. A tizenkét szegmensből Konrad Peutinger 12
