Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 3. szám

zálódását, részben a nagyobb méréshatárok, részben a mind kisebb tömegtartományok irá­nyába. így alakultak ki a kereskedelmi, orvosi, gyógyszertári és nemesfém mérlegek. A mérle­gek felépítése, forgó, mozgó részeinek megmun­kálási finomsága, anyagminősége mindenkor meghatározta egyrészt a mérési határt, a mér­leg maximális terhelhetőségét, másrészt a mér­leg pontosságát, a még érzékelhető, az etalon­súly és a mérendő tárgy tömege közötti, még leolvasható legkisebb súly-, illetve tömegelté­rést. Az egyenlő karú mérleg konstrukciója, így a mérlegelés pontossága is változott az eltelt, több mint háromezer év alatt. A XVIII, század végi, tudományos célú mérlegekkel egy milli­gramm, az 1900-as évek elején, a laboratóriumi Óegyiptomi egyenlő karú mérleg A játszóterek jól ismert mérleghintája, a libikó­ka egy középen alátámasztott hosszú, keskeny deszka. Egyensúlyi helyzetben vagy annak köze­lében minimális izommunkával lehetséges a hin­tázás. Ekkor a mérleghinta egy-egy végén fel­lépő nyomaték egyenlő. E hinta valójában a klasszikus egyenlő karú mérleg elvén működik. A háziasszony is az egyensúlyi helyzetet hasz­nálja ki a háztartási egyenlő karú mérleggel tör­ténő mérésnél. A mérleg egyik tányérjába he­lyezi a szükséges súlyt, a másik tányérba addig adagolja az anyagot, míg a karok egyensúlyi helyzetbe kerülnek, illetve amíg a két mutató­nyelv meg nem állapodik a közös vízszintesen. A másik klasszikus mérlegfajta, a tolósúlyos, serpenyős mérleg napjainkban a piacon látható a leggyakrabban. A kézi mérlegnél nagyobbak a „tizedes” vagy „százados" egyenlőtlen karú mér­legek, melyek emelőáttételekkel működnek. Ezekkel az etalon súlynál tízszer vagy százszor nagyobb súlyú, illetve tömegű tárgyak mérhetők meg a már vázolt egyensúlyi törvény alapján. A mérleg az ember által használt egyik legősibb eszköz. Ezt az időszámítás előtti 1200 tájáról származó mérleg-ábrázolások, régészeti leletek is alátámasztják. Az ókori római mitológiában Justitia az igazságosság istennője volt, aki ké­sőbb az igazságszolgáltatás szimbólumává vált. Mérleggel és karddal a kezében, bekötött szem­mel szokták ábrázolni. A mérlegek felépítésé­ben, a mérés technikájában a XV. századig nem történt lényeges változás. A XV. században meg­jelenő igények indították el a mérlegek speciali- ősi hátsó-indiai mérlegek Tolósúlyos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom