Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)
1988 / 1. szám
Rozgony mellett elkeseredett küzdelem után az Anjou-hadak győztek. Az esemény fontos határkő volt Károly Róbert életében. Ugyan Aba Amadénak az ország északkeleti megyéit, köztük Abaújt, Sárost és Ungot magába foglaló tartománya csak három év múlva lett végleg a királyé, de ez volt az első eset, amikor a uralkodó győzött. A többi tartományúr leverése azonban még tíz évet vett igénybe. Csák Máté 1321-ben meghalt, így nemsokára az ő területére is rátehette a kezét a fejedelem. 1323-ban a horvátországi Babonicok is meghódoltak. Ezzel lezárult uralkodásának első szakasza. Károly Róbert a nemzeti uralkodóház leszármazottjának tekintette magát, s gondosan ügyelt arra, hogy az Árpádok sávos címere ott legyen zászlóján, pecsétjein. Tiszteletben tartotta az ország törvényeit, szokásait. Ugyanakkor lázas tempóban dolgozott, hogy amit nem tartott jónak, azt minél gyorsabban megreformálja. A régi vezetőket újakkal váltotta fel. Olyanok kaptak helyet a királyi tanácsban, akik neki köszönhették birtokaikat, tekintélyüket, és így hűségükre feltétlenül számíthatott. Ugyanakkor vigyázott arra, hogy a hazai közvélemény ne találjon köztük túl sok ismeretlent. A hatalom akkor erős, ha szilárd anyagi alapokon nyugszik. Mint egykor IV. Béla, ő is mindent megtett, hogy visszaszerezze a királyi birtokokat. Biztosok járták a megyéket, s vizsgálták, hogy mely falu volt egykor az uralkodóé. A tartományuraktól elkobzott javak a fejedelmi vagyont gyarapították. Szükség volt birtokokra, hisz Károly Róbertnek jutalmaznia kellett a híveit. Arra azonban vigyázott, hogy a katonai támaszpontul szolgáló várak többsége az övé maradjon. Károly Róbert felismerte, hogy valóban jelentős jövedelemre nem annyira a váruradalmakból, hanem a bányászatból és a kereskedelemből tehet szert. A középkorban a föld mélyében rejtőző ásványi kincsek a királyé voltak, s csak ő adhatott engedélyt a kitermelésükhöz. Az Árpád-korban az volt a szokás, hogy azt a területet, ahol valamilyen bányaterméket találtak, az uralkodó elcserélte a tulajdonossal, fgy a birtokosok nemigen örültek annak, ha földjeiken bányászok jelentek meg. Károly Róbert szakított ezzel a gyakorlattal. Többé nem vették el a tulajdonostól jószágaikat. Sőt még haszna is lett a bányászatból, ugyanis annak az összegnek az egyharmadát, amely a művelés fejében a királynak járt, a földbirtokos k meg. Ezt a reformot hamarosan másik intézkedés követte, a királyi neme^ érc-monopólium bevezetése. Amíg korábban bárki szabadon eladhatott és kivihetett az országból aranyat és ezüstöt, most ezt az uralkodó megtiltotta. Ezeket a nemesfémeket a király közegeinek kellett eladni, előre megállapított áron. A királyi raktárakban felhalmozódott arany és ezüst adta meg a pénzreform alapjait. Az Árpád-korban a pénzt évente előre megállapított áron beváltották. Az új pénz rosszabb volt az előzőnél. Eleinte az ebből eredő haszonról Károly Róbert sem tudott lemondani, de felismerte azt, hogy az országnak nagy címletű, értékálló valutára van szüksége. Ezért 1325-ben firenzei mintára aranyforintot veretett, amely keresett fizetőeszköz lett az európai kereskedelemben. Nemsokára a kisebb címletű dénárokra is sor került. 1336-tól ezeket is állandó értékben adták ki. A szilárd királyi hatalom, a belső rend és a gazdasági reformok biztosították az ország gyarapodását. Az 1330-as évekre Magyarország lakossága ismét elérte a tatárjárás előtti kétmilliót. Külföldről jött telepesek népesítették be a lakatlan vidéket, felgyorsult a városok fejlődése is. Hadügyi reformja értelmében a főurak kötelességévé tette, hogy az országos hadjáratokban katonáikkal részt vegyenek. Megkapták a jogot, hogy saját csapataikat zászlaik alatt vonultassák hadba. Károly Róbert 1323 után szilárdan kezében tartotta birodalma gyeplőjét. Innen-onnan azonban lehetett néha lázongásról hallani. Nagy visszhangot váltott ki az, hogy 1330 áprilisában az egyik főúr karddal támadt a fejedelmi családra. A nagyúr, Zách Felicián merénylete meghiúsult, de a büntetés példátlan volt: az egész családra halálos ítélet várt. Zách Felicián tettének oka valószínűleg az volt, hogy a királyné öccse, Kázmér herceg elcsábította a főúr leányát, Klárát. Miután már biztosan ült a trónján, Károly Róbert több figyelmet fordíthatott arra, hogy mi történik a határainkon túl. Az ő nevéhez nem fűződnek olyan fényes haditettek, mint például Nagy Lajoséhoz. 1330-ban Basarab havas- alföldi vajda tőrbe csalta a magyar sereget, s a több napos ütközetből végül a király is alig tudott elmenekülni. A vereség azonban nem volt olyan Károly Róbert koronázása
