Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 2. szám
ARCCAL A Más európai tájak rejtőzködő, völgyek mélyén megülő, befelé forduló városaihoz képest Skandinávia települései már-már kihívóan fordulnak a külvilág felé. A legtöbb jelentős norvég és svéd város a tengerparton fekszik, és bár némelyik a szárazföldbe nyúló öblök ölén, akkor is felkúszik házaival a parton magasodó hegyek oldalára, mintegy hátat fordít az országnak, amelyhez tartozik, hogy ablakaival a távoli vizeket kémlelje. A sziklás hátország zordon éghajlata, a tengerre, hajózásra, halászatra utaltság egyaránt ott sejthető e kifelé fordulás mögött. A tenger közelsége a középkor századaiban, Oslo, Trondheim, Stockholm alapításának idején ugyanúgy a legfontosabb tényező volt, mint az újabb kori halászkikötők, így a közép-norvégiai Alesund építésekor. A városok természeti környezetét hatalmas vésőjével a jégkorszak dolgozta ki. A norvég partvidék városai a gleccseróriások által kimélyített öblök, a fjordok partjára települtek, Stockholm pedig azokra a sziklaszigetekre, amelyeket a lassan mozgó jégtakaró csiszolt végig. A meredek falú öblök, a jégcsiszolta sziklarajok megakadályozták az Európa déli részeiről ismert történelmi városalaprajzok kialakulását. A háztömbök elrendezését, az utcák futását a szeszélyes domborzathoz kellett idomítani. Ugyanígy eltérő ezeken az északi tájakon az épületek többségének stílusa is. A történelmi stílusok többnyire megkésve keltek át a Skandináviát Európa délebbi részeitől elválasztó tengerszorosokon, hogy aztán a helyi építőanyagokhoz, főként a tömör, vaskos gránithoz idomulva sajátos arculatot öltsenek. Az európai stílusok közül leggyakrabban a klasszicista ismerhető fel a városképi hangsúlyú középületeken: királyi palotákon, parlamenteken, egyetemeken, színházakon. Részben klasszicista vonásokat őriz a norvég Trondheim neves palotája, Stiftsgaard is. Az 1500 négyzetméter alapterületú kastély az uralkodói pár trondheimi szálláshelye, Skandinávia legnagyobb faépítménye. A kiterjedt fenyvesekkel borított Skandináviában természetes építőanyag a fa, s ez is magyarázatot ad arra, hogy a régebbi stílusok képviselőivel csak elvétve találkozhatunk e városokban. A gyakori tűzvészek ugyanis a legtöbb település középkori magját többször is végigperzselték. Oslo 1624 és 1924 között érvényes nevét: Christianiát közvetve szintén egy tűzvésznek köszönhette. Ekként őrizték meg a város újjáépítését az 1624-es tűzvész után elrendelő dán uralkodó, IV. Keresztély emlékét. Bergen utcajegyzékében napjainkig megőrződtek az al- menning végződésű nevek. Az almenningek a faházak között húzódó, évszázadokon át tudatosan Anastasius. Dekousani és Benjamin sírköve Septimia Junila és Publius Aelius Constans sírköve szélességű mészkőlapot faragtatott a felesége, leánya és a maga emlékére. A szőlőindás szarkofáglap névtelen. Készítője a pogány hiedelem- világ szellemében a szüretet az élet legutolsó eseményeként, az elmúlás szimbólumaként jelenítette meg. A csordultig telt kantharosz bor- edényből szőlőfürtökkel dúsan megrakott indák nyúlnak ki, tévedhetetlenül igazolva a kő temetői rendeltetését. Fiatal özvegy síremléke a háromalakos domborművel díszített száznyolcvankét centiméter magas és hetvenöt centiméter széles mészkőlap. A férfit, nőt és gyermeket ábrázoló hármas portré itt indokolatlan, mert a vésetből nem tűnik ki, hogy a házaspárnak gyermeke lett volna, feltehetően készen vásárolták a kőfaragó mestertől. A teljesen ép sírtábla teteje háromszögű oromzat, melyet a széleken egy-egy kis korinthoszi oszlop tart. A nagy alsó mezőben a latin betűs vésett szöveg a két szerető testvértől való, akik fiatalon elhunyt nővérük, s az ő Bajorországban meghalt férjének állítottak emléket. Később a kő egy Kantharosz díszítésű szarkofáglap zsidó családhoz került, akik tiszteletben tartották a korábbi tulajdonosok sírjelét, nem csiszolták, nem faragták a követ. Szövegüket a sima, keskeny oromzati párkányra és a két felnőtt alak képe közé karcolták. A görög betűs, de latin szövegű feliraton kívül a három helyen is bekarcolt hétágú gyertyatartó, a menóra ábrája minden kétséget kizáróan keleti eredetű zsidó család emlékjele. Ez a sírkő megerősíti azt a feltevést, hogy a porig égetett Jeruzsálem és a földúlt Jú- dea népei a római birodalomban szétszóródva Hispánián, Gallián, Stírián és Illírián kívül megtelepedtek Pannóniában is. Nyugat-Európában számos jele maradt a zsidóság első és második századi jelenlétének, Kelet-Európábán csak ez az egy tanúsítja, hogy Aquincumban is élt egy közösségük. Vallásukat gyakorolták és hagyományaikat őrizték. A sírkőre görög betűs feliratot karcoltak, mint Júdeábán és Szíriában, nem latint, ami akkor szokásban volt Pannóniában. HÍDVÉGI LAJOS
